A pedofiltörvénnyel kapcsolatos vádak megfogalmazásában az elmúlt napokban több Soros-finanszírozású szervezet is aktivizálódott. A Háttér Társaság hosszú évek óta Soros György pénzéből működik. Vezetőjük, Dombos Tamás – a Hvg.hu beszámolója alapján – úgy nyilatkozott a Guardiannek, hogy a homofób jogszabály mögött tudatos és ördögi stratégia húzódik meg. Szerinte a cél az, hogy (a kormány) elterelje a figyelmet arról, milyen hiányosságok jelentkeztek a járvány elleni harcban. Egyben előcsapás a keménynek ígérkező választás előtt, ugyanakkor kijelöli, hol van a határ Soros György és Brüsszel erkölcstelen imperializmusa számára, a magyar „értékek védelmében”. Dombos járvánnyal kapcsolatos állítása azért is furcsa, mert balliberális kutatók mellett a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült kutatása is kimutatta: minden esély meg van rá, hogy a koronavírus kezelése politikai sikertörténet lesz a kormánypárt számára. Június elején már a megkérdezettek 65 százaléka mondta, hogy elégedett a kormány járványkezelésével, ráadásul ez a szám akkor már hétről hétre növekedett.
Néhány napja a szintén a spekuláns által pénzelt Amnesty International a magyar–szlovák határon helyezett ki olyan táblákat, amelyen áthúzták az „LMBTQI Szabadság Zónája” háromnyelvű (magyar, angol, orosz) feliratot. Szerintük „nem hagyhatjuk, hogy a kormány LMBTQI-mentes övezetté változtassa az egész országot, és aljas kommunikációjával megbélyegezzen embereket”. Az Amnesty International azért is lőtt ezzel öngólt, mert Szlovákiában, Magyarországgal ellentétben, nem ismerik el az egyneműek bejegyzett élettársi kapcsolatát sem.
A Civil Liberties Union for Europe az európai „TASZ”, egy Sorosék által pénzelt összeurópai lobbiszervezet. Emlékezetes, hogy 2018 tavaszán, éppen a választások előtt egy hangfelvételre hivatkozva megírta a Jerusalem Post (majd erre hivatkozva a Magyar Idők), hogy Dénes Balázs, a Civil Liberties Union for Europe nevű Soros-szervezet vezetője egy bizalmas beszélgetésen bevallotta: arra biztatta a német külügyet, hogy az itteni német cégeken keresztül magyarok munkahelyeivel zsarolja az Orbán-kormányt. Ugyanez a szervezet idén június 11-én, azaz a nyitómeccs napján arról írt a Facebookon, hogy „a 2020-as Európa-bajnokság egyre inkább politikai játéktérré válik. A focistáknak olyan értékek mentén kell mozogniuk, mint az antirasszizmus, a női jogok vagy a nacionalizmus, hogy gólt szerezzenek, vagy éppen elkerüljenek egy öngólt. Melyik csapatnak szurkolsz? És melyik értéknek?”. A Liberties néven is emlegetett Soros-lobbiszervezet egyébként a Brüsszelben befolyásos Politico 7 út, amely mentén az Eb átpolitizálódhat című írását osztotta meg. Mindez a brüsszeli kapcsolat azért sem meglepő, mert a Liberties egyik fő feladata, hogy minél több pénzt szerezzen az EU költségvetéséből a Soros-szervezeteknek, így kiegészítve a milliárdos spekuláns támogatásait.