A Székesfehérvári Járásbíróság tegnap – a gyanúsítottak panaszainak elutasítása után – jogerőre emelkedett döntése értelmében három olyan embercsempész letartóztatását is elrendelte, akik kánikula idején, a magyar autópályákon zárt rakterű kisteherautókba is bezsúfoltak illegális bevándorlókat. A sofőröknek tisztában kellett lenniük azzal, hogy a személyszállításra alkalmatlan járművekben elhelyezett emberek a felhevült fémdobozokban nem jutnak elég levegőhöz, a nagy meleg következtében rosszullét, ájulás, kiszáradás, fulladás, hőguta érheti őket, ezzel veszélyeztették utasaikat. A bűnügyi felderítés adatai szerint a magyar, szerb és román sofőrök fejenként 300–500 eurót kértek az illegális bevándorlóktól, akiket a megbízás szerint az osztrák határ közvetlen közelébe kellett volna szállítaniuk, hogy ott illegálisan, a határt megsértve jussanak át Ausztria területére.

Fotó: Police.hu
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság migrációs ügyek osztálya és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság minősített embercsempészés bűntette miatt indított nyomozást az embercsempészek ellen, akik július első hetében összesen 35 migránsnak nyújtottak segítséget az államhatár jogellenes átlépéséhez. A nyomozások adatai szerint a román és magyar embercsempész 12, illetve négy szír állampolgárt, a szerb embercsempész pedig összesen 19 embert – 14 szírt, két-két irakit és palesztint, valamint egy egyiptomit – vett fel a magyar–szerb határ közelében a tehergépkocsijába. A bűnügyi felderítés adatai szerint mindhármukat szerbiai szervezett bűnözői csoport tagjai bérelték fel. A magyar–szerb határon illegálisan átjutó külföldieket a csempészek a megbízókkal előre egyeztetett helyen várták, és telefonon tartottak kapcsolatot a banda azon tagjaival, akik útnak indították a határsértőket. A gyanúsítottakat fényes nappal, Fejér megyében fogták el. A román embercsempész megpróbált a rendőrök elől elmenekülni, őt Ráckeresztúr térségében érték utol.
Az embercsempészés minősített esete azt jelenti, hogy a gyanúsítottak a kiszolgáltatott helyzetben lévő utasaik sanyargatásával, életük, testi épségük veszélyeztetésével követték el a bűncselekményt, emiatt akár tízéves börtönbüntetésre is számíthatnak. Lengyel János közlekedésrendészeti és gépjárműtechnikai igazságügyi szakértő szerint ezekkel a járművekkel akkor is életveszélyes embereket szállítani, ha nincsenek extrém időjárási viszonyok, hiszen az autókban nincsenek biztonságos ülések, kapaszkodók, nincs szellőztetés, baleset esetén nincs menekülési lehetőség. Ráadásul a hőségben a zárt kocsiszekrény teljesen felhevül, ha az autópályán haladnak, akkor egy óra alatt 50 foknál is melegebbre. A hat évvel ezelőtti parndorfi esetnél is hasonló okok következtében vesztette életét 71 migráns, köztük nők, gyermekek egy zárt teherautó rakterében.