Az ellenzéki pártok megállapodása szerint 2019-ben egy olyan különböző érdekeket képviselő többpárti vezetés jött létre a fővárosban, amelyről mára kiderült, hogy nem képes összehangolt és hatékony várospolitikát folytatni. A XXI. Század Intézet elemzésében rámutat: a főpolgármesteri hivatal tisztségviselői, a főváros intézményeit irányító testületek tagjai és a városüzemeltetési cégek vezetői döntően politikai alapon kerültek pozícióba, kiválasztásuk nem a szakértelem és a tapasztalat alapján történt.
Átláthatatlan viszonyok a városházán
Karácsony Gergely hivatalba lépése után politikai alkuk részeként öt helyettest nevezett ki, akik közül háromnak semmilyen városvezetési tapasztalata azelőtt nem volt (Dorosz Dávid, aki azóta lemondott tisztségéről, Kerpel-Fronius Gábor és Kiss Ambrus). A felduzzasztott testületbe a Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc „jobbkezének” számító Gy. Németh Erzsébetet delegálta, a szocialisták részérről pedig Tüttő Kata érkezett, akinek ugyan volt önkormányzati tapasztalata, ám az azóta eltelt egy év során többször is konfliktusba került saját párttársaival és szövetségeseivel is, ami nagyban nehezítette a hatékony munkát. Gy. Németh Erzsébet és Kiss Ambrus (a Gyurcsány-kabinetek államtitkára, tanácsadója és kabinetfőnöke) mellett több olyan politikus került budapesti intézmények és cégek élére, akik az egykori Gyurcsány-kormányokban dolgoztak miniszterként vagy államtitkárként (Draskovics Tibor, Katona Tamás, Kolber István), ami egyértelműen a Demokratikus Koalíció befolyásszerzését mutatja. A budapesti városháza egyik „legerősebb embere” pedig az a Gál J. Zoltán lett, aki a második Gyurcsány-kormány Miniszterelnöki Hivatalának államtitkára volt, így – a főpolgármester ígéretének ellenére – nem egy új politikusi generáció, hanem a Gyurcsány-kormányok meghatározó politikusai kerültek Budapest élére.

Fotó: Kovács Tamás/MTI
Karácsony tágabb stábja kiegészült még negyvenegy, zömében városvezetési kompetenciával nem rendelkező tanácsadóval és referenssel. Jávor Benedek (volt uniós képviselő), Kálmán Olga (DK) és Korányi Dávid (a Bajnai-kormány államtitkára) mellett a stáb tagjai lettek egyes Soros- szervezetek vezetői és ellenzéki tüntetések szervezői is (Le Marietta, Misetics Bálint, illetve Gurmai Zita fia, Gulyás Balázs), akikre szintén politikai okok miatt esett a választás.
Karácsony környezetébe került még többek közt Rényi Ádám, az RTL Klub egykori kommunikációs igazgatója és Böcskei Balázs, az IDEA Intézet vezetője is, ami még inkább átláthatatlan személyi viszonyokat teremtett.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!