Második napja nem követelt halálos áldozatot a vírus

Legyőztük a koronavírus-járvány harmadik hullámát, a sikeres járványkezelésnek köszönhetően az elmúlt napon sem hunyt el egyetlen magyar sem a vírus következtében.

Magyar Nemzet
2021. 07. 02. 8:37
Egy fiatal megkapja a Comirnaty-vakcina első adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron Forrás: MTI/Vasvári Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mérföldkőhöz érkezett a magyar járványkezelés, jó néhány hónapja először fordult elő a héten, hogy nincs halálos áldozata a koronavírusnak hazánkban.

Utoljára tavaly szeptemberben volt olyan nap, amikor egyetlen magyar sem vesztette életét, most pedig egymás után két nap is eltelt anélkül, hogy újabb halálos áldozatot követelt volna a vírus.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a járványhelyzet kedvező alakulása újabb enyhítéseket tesz lehetővé. Mint közölte, a beoltottak száma várhatóan még a mai napon eléri az öt és fél milliót, ez pedig azt jelenti, hogy egy sor korlátozást oldanak fel.

Várhatóan még pénteken eléri az öt és fél milliót a beoltottak száma. Jönnek az újabb enyhítések
Fotó: MTI/Balázs Attila

Megszűnnek például az üzletekre vonatkozó korlátozások, és maszkot sem kell kötelezően viselni a kül- és belterületeken.

A kormányfő hozzátette, hogy a napokban eléri az ötmilliót azok száma is, akik a második oltásukat is megkapták.

Kitért rá, hogy bár a szakemberek világszerte valószínűsítik, hogy ősszel megérkezik a koronavírus-járvány negyedik hulláma, aki be van oltva, az jó eséllyel elkerülheti a vírust, vagy ha meg is betegszik, sokkal enyhébb lefolyású lesz a fertőzése, mintha nem vette volna fel a vakcinát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.