– emelte ki a miniszter, hozzátéve: idén nyárra a kormány ígérete teljesülni fog; minden megszűnt munkahely helyett másikat hoz létre. Szerinte ez szép teljesítmény úgy, hogy még a járvány is velünk van. A Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy a második negyedéves gazdasági növekedésről még nincsenek adatok, de számítások szerint a magyar gazdaság bővülése jelentős lesz. – Cél, hogy soha nem látott gazdasági növekedés legyen, és ha eléri az 5,5 százalékot a növekedést, akkor a családok számára visszafizetjük a jövedelemadót – közölte Gulyás Gergely.
A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter elmondta, az augusztus 20-i ünnepségeken sajnálatos módon, Budapest főpolgármesterének döntését tudomásul véve
a tűzijátékokból kihagyják a Lánchíd fényfestését és kivilágítását.
A kínai vakcinákkal kapcsolatos tesztelésekről, a védelem kialakulásáról közzétett álhírek megalapozatlanok, a kínai oltóanyagot a WHO engedélyezte, hatékonynak találta, ezt a magyar adatok is alátámasztják, felelőtlen a félelemkeltés.
Az építőiparban esedékes exportkorlátozással kapcsolatban a miniszter azt mondta, nem az a cél, hogy az áruk szabad áramlását korlátozzák, ezzel EU-s alapelvet sértenének.
A visszaéléseket akarják megakadályozni, ami az extraprofitra irányul, s nem piaci okokra vezethető vissza.
Orbán Viktor és az ukrán miniszterelnök találkozásával kapcsolatban a magyar kormány álláspontja továbbra is az, hogy hajlandók vagyunk az egyeztetésre, Szijjártó Péter személyesen is jelezte: Magyarország az ukrán csatlakozás mellett tette le a voksát. Ugyanakkor tűrhetetlen az ukrán kisebbségi törvény, ennek a törvénynek a megváltoztatása a kritériuma, hogy Magyarország támogassa Ukrajna felvételét a NATO-ba.
A mai EP-vita is azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök javaslata, ami az Európai Parlament átalakításáról szól, szükséges. Ellentmond minden integrációs törekvésnek a mostani uniós parlament, ami totalitárius törekvésekkel van átitatva, és úgy törekszik kizárólagosságra, hogy Közép-Európa érdekeit nem veszi figyelembe, ráadásul drága is. – A zsarolás nem tartozik a bizottság eszköztárába. A pedofilellenes törvénynek az uniós pénzekhez semmi köze nem lehet, ezt Vera Jourová is elismerte – közölte Gulyás Gergely. – Ha az EU a jogállamiságot tiszteletben tartja, akkor a szabályok szerint kell eljárniuk, mi a vitára nyitottak vagyunk – tette hozzá a miniszter.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!