15°C Szimonetta 2021. October 28. 
Ahogy a nemzetközi balliberális érdekcsoportokon belül az olyan szélsőséges irányzatok és mozgalmak erősödtek meg, mint az egyesek által terrorszervezetnek tartott rasszista Black Lives Matters vagy a radikális Antifa, a baloldal egyik központi programját képező melegjogi kérdések közül is egyre inkább az extremitások kerülnek előtérbe.
A különböző kampányokkal az LMBTQ-s szubkultúra egyre szélsőségesebb vonulatait igyekeznek elfogadtatni a többségi társadalommal,
a gyermekek érzékenyítését is minél fiatalabb korban igyekeznek elkezdeni, ebben pedig sokszor a vállalati világ és a (baloldali) kultúrpolitika is készséges partner. Például a Welcomingschools.org nevű oktatási portál azt szorgalmazza, hogy a tanárok az általános iskolás gyermekeknek részletekbe menően magyarázzák el az LMBTQ-szubkultúra különböző kifejezéseit, meghatározásait.
Egyebek mellett olyan terminusok oktatását javasolják, mint a ciszgender, a genderexpanzív, a nem bináris, az interszex, a pánszexuális, valamint a transzgender. Mindemellett a személyzeti kérdésekben a Soros-hálózathoz kapcsolódó szervezet arra is bátorítja a pedagógusokat, hogy a világosság kedvéért konkrét példákat is említsenek a különböző kifejezések mellé.
A portál pedagógusoknak készített iránymutatói között még olyan, a gendertémához semmilyen módon nem kapcsolódó tantárgyaknál is tesznek LMBTQ-vonatkozású érzékenyítő javaslatokat, mint a matematika.
Egy felvetésük szerint a tanároknak arra is törekedniük kell, hogy a szöveges feladatokban is megjelenjenek a szivárványcsaládok. Példaként említenek egy olyan feladatot, amely úgy teszi fel a kérdést: „Joshua az anyukáival elment almát szedni. Míg Joshua 27 almát szedett, a két anyukája 42-t. Hány almát szedtek összesen?”
Egy másik szöveges feladatban egy Keisha nevű lány az apukáival ment vásárolni. Az amerikai New Jersey államban mára kötelezővé tették az LMBTQ-s témák megjelenítését az oktatásban, több iskolában is pilot programot indítottak a leszbikus, meleg, biszexuális és transzgender tanulók kezelésére.
Magyarországon a Labrisz Leszbikus Egyesület a gyermekek LMBTQ-s érzékenyítésének élharcosa. A Még mindig tabu? LMBTQ-személyek az iskolában című kiadványukban hasonló útmutatókat fogalmaznak meg a pedagógusoknak, mint a már említett amerikai ajánlásgyűjteményben. Az összeállításban emellett például olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a homoszexuális fiúk számára veszélyes iskolai terek vagy az anyák napja ünneplése olyan extrém helyzetekben, amikor valakinek két anyja vagy apja van. Emlékezetes: Meseország mindenkié címmel közfelháborodást keltő, gyermekeknek szánt, LMBTQ-tematikájú mesekönyvet adott ki tavaly a szervezet.
Közben a nagyvállalatok is egyre több, kifejezetten gyermekeknek szóló reklámban próbálják érzékenyíteni a legkisebbeket.
A Campbell Soup Company nevű amerikai élelmiszeripari cég úgy reklámozta az egyik Star Wars-os tematikájú termékét, hogy a felvételen látható, legfeljebb két-három éves kisgyermeket az őt nevelő homoszexuális férfipár szórakoztatta az ebédlőasztalnál.
A kultikus mozi Darth Vader nevű karakterét utánozva a férfiak felváltva, elváltoztatott hangon mondogatják a kisgyermeknek, hogy „én vagyok az apád”. A sokakban felháborodást keltő hirdetés ellen több konzervatív szervezet, például a OneMillionMoms (Egymillió édesanya) is tiltakozott, s a videó betiltását követelték.
A tizenéves gyermekeket már láthatóan merészebben, sőt gátlástalanul próbálják érzékenyíteni a vállalatok a homoszexuális témák iránt.
A Coca-Cola egy néhány évvel ezelőtti reklámjában például egy tinédzser lány és homoszexuális fiútestvére egyaránt a lenge öltözetű, izzadt medencetisztító férfi után epekedik, s azon versengenek, hogy ki tud előbb odavinni neki egy üveggel a koffeintartalmú üdítőből.
Szintén visszatérő reklámtematika a gyermekek homoszexualitását megértő vagy egyenesen üdvözlő szülő ábrázolása is. Jellemzően meghitt, érzelemgazdag pillanatképekként állítják be, amikor a szülő megtudja vagy elfogadja, hogy gyermeke homoszexuális. Ilyen jelenet, amikor egy ázsiai férfi egy Bench márkájú női parfümmel ajándékozza meg kamasz fiát, aki pedig titkolni próbálta előle, hogy az iskola előtt minden reggel fúj a nyakára a rózsaszín üvegcséből. Egy másik, hasonló tematikájú Kodak-reklámban egy apának először nézeteltérései vannak a fiával annak homoszexualitása miatt, ám végül könnyezve adja át neki azt a keretbe foglalt képet, amelyen a tinédzser a meleg barátjával pózol.
A nagyvállalatok a reklámokon kívül kampányvideókkal is népszerűsítik a szivárványcsaládokat. Például az elsősorban hajápolási termékeket gyártó Pantene olyan idilli közösségként mutatta be a Sawyer nevű transznemű lányt és családját, amelyben mindenki üdvözölte a gyermek coming outját, és közben persze még azt is hangsúlyozták, hogy Sawyer jól karbantartott hajfürtjeinek fontos szerepe van abban, hogy jól érezi magát a bőrében.
Világosan kirajzolódó tendencia, hogy a gyermekek LMBTQ-s témák iránti érzékenyítését egyre nyíltabban, a jó ízlés és a józan belátás határait semmibe véve végzik a különböző korporációk.
Míg például a Nickelodeon tavaly még tagadta, hogy az óvodások által frekventált műsorsávban mutattak volna be a Black Lives Matter nevű szélsőséges szervezetet és a melegjogokat népszerűsítő reklámokat (azt állítva, hogy a szóban forgó sávot idősebb gyermekek nézik), idén júniusban, a Pride alkalmából a televízió Nick Jr. nevű alcsatornája már kendőzetlenül a melegfelvonulásról készített rajzfilmet, amelyben a Nina West nevű transzvesztita énekelt a meleg, transzszexuális, valamint nem bináris párok és családok idilli boldogságáról. A már említett OneMillionMums a Nickelodeon bojkottjára hívott fel a botránykeltő rajzfilm közlését követően.
Míg korábban az egykor stigmatizált homoszexuálisok elfogadtatása volt az érzékenyítés jelszava, idővel az LMBTQ-s szubkultúra egyre szélsőségesebb áramlatait igyekeznek eljuttatni a gyermekekhez is, akár közvetlenül, élőben megtekintett produkciók formájában.
Az USA-ban számos példa volt arra, hogy transzvesztiták vagy drag queenek részvételével szerveztek programokat gyermekeknek, a felolvasástól kezdve a szexuális utalásokat tartalmazó táncos produkciókig.
A fenti jelenség terjedésének egyik oka, hogy a meleglobbi ágensei számos érzékenyítő cikkben próbálják a szülőket abba az irányba terelni, hogy a gyermek nemi identitási körüli bizonytalanságokra, zavarra az egyedül megfelelő válasz az, ha a néhány éves kiskorút akár egy esetlen kijelentése kapcsán rögtön besorolják az LMBTQ-lét számos kategóriájának egyikébe, és onnantól a gyermeket a „választott nemének” megfelelően kezelik. Ebben az értelmezési keretben fel sem merül, hogy a látszólag nemi identitászavar mögött valamilyen pszichológiai probléma húzódik, s ha valaki ilyen esetben például pszichológushoz fordul a gyermekével, azt a meleglobbi képviselői sokszor már „erőszakos átnevelésnek” bélyegzik.
Számos megszólalási lehetőséget kapnak a különböző – elsősorban balliberális világnézetű – sajtótermékben a gyermekek LMBTQ-s érzékenyítésével kapcsolatban rendkívül radikális álláspontot képviselő szereplők is.
Nem kirívó példa a Kqed.org nevű portál azon cikke, amelyben a transzgender témával foglalkozó kutató azt állította: nem lehet túl fiatal egy gyermek ahhoz, hogy ne kelljen komolyan venni, ha a született nemétől eltérő genderidentitásúnak vallja magát.
A cikkben egy kisfiú példáját említik, aki már három és fél évesen kijelentette, ő márpedig lány. Ezt követően az immár Gracie névre hallgató gyermeket a szülei elvitték egy Szivárvány Nap nevű táborba, amely úgynevezett biztonságos térként szolgált a transzgender gyermekek számára. Ennek mélyen ellentmondásos volta a riportból is kitűnik, hiszen amikor az újságíró érdeklődésére a gyermek anyja arról kérdezte Gracie-t, „tudod, mi a különleges veled és a tábor többi lakójával kapcsolatban?”, az óvodás azt válaszolta, „nem tudom”. Miután az anyja azt mondta erre, hogy „transzgender vagy, és a többiek is mind azok”, a kisgyermek illedelmesen megismételte a nő szavait.
Az amerikai CBS egy ennél is extrémebb esetet említett: egy lányként született gyermek mindössze másfél éves volt, amikor szüleinek arról beszélt, hogy fiúnak érzi magát. Attól kezdve a szülők fiúként tekintettek és hivatkoztak rá mindenki előtt, és már arra készültek, hogy a pubertás beköszöntével megkezdik a kezelését. A televíziós csatorna egy gyermekgyógyászati szaklapra hivatkozva arról számolt be, hogy egyre több szülő és orvos támogatja a gyermekeket a nemváltásról szóló elképzeléseikben. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ez súlyos etikai kérdéseket is felvet.
A fentebb bemutatott szélsőséges álláspontok persze tömegekből váltanak ki heves ellenérzéseket, s egyre nő a kisgyermekek LMBTQ-s érzékenyítése ellen tiltakozók száma is.
Sok más értelmiségi mellett Susan Quinn amerikai közíró is elfogadhatatlannak nevezte az óvodák transzgenderközpontú oktatási rendjét, amit a baloldali eszmék térhódításának tud be. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a fősodrú média teljesen figyelmen kívül hagyja azt az egyébként bőségesen rendelkezésre álló adathalmazt, amely azt támasztja alá, hogy a gyermekeknek a nemi szerepek ignorálására történő ösztönzése a gyermekbántalmazáshoz hasonló hatással van a kiskorúakra.
Michelle Cretella gyermekorvos, az Amerikai Gyermekorvosi Főiskola elnöke pedig arra figyelmeztetett:
az az elképzelés, hogy valaki transzneműnek születhet, a gyermekeken végzett kontrollálatlan, szélsőséges és visszafordíthatatlan beavatkozások előtt nyitja meg az utat, holott a háttérben meghúzódó pszichológiai zavarok az esetek többségében a pubertás után maguktól megszűnnének.
Magyarországon mások mellett Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus mutatott rá a gyermekek LMBTQ-s érzékenyítésének árnyoldalaira. Szavai szerint ez azért veszélyes, mert „a szociális behatások olyan erőteljesek lehetnek, hogy megakadályozhatják a szabályozó gén kinyílását vagy módosíthatják azt, ami tovább is örökítődik. A szülőknek és pedagógusoknak azt kell erősíteniük, amit genetikailag hoz magával az illető, így teremtve meg a biológiai nem és a társadalmi nem összhangját, annak érdekében, hogy ne legyen krízis a gyermek lelkében. Az időablak szerint három–öt éves, tehát óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik.”
Borítókép: Melegfelvonuláson a kolumbiai fõvárosban, Bogotában (MTI/EPA/Juan José Horta)
