Emlékeztetett: a főváros vezetésének átadásakor a kasszában hagytak 200 milliárd forintnyi forrást, a kormány részéről pedig az egyetlen komolyabb forráscsökkentés a helyi iparűzési adó részleges visszafogása volt. – Ami viszont mérsékeltebb hatású volt a közvéleményben megjelentnél, épp a legnagyobb adózók befizetéseit érintette legkevésbé. Az ingyenes parkolás is limitált mértékben érintette a fővárosi önkormányzatot, mivel a parkolási díjak java a kerületek büdzséjébe kerül. Az is közönséges csúsztatás, hogy a kormány csak most késlelteti a Lánchíd felújításának támogatására szánt hatmilliárd forint átutalását. Azt mi is a későbbi szakaszban kaptuk volna meg – jelentette ki Tarlós István.
Erős csúsztatásnak nevezte, hogy az ő főpolgármestersége alatt minden forrást bőven a kellő időben megkaptak, és „most bezzeg” a kormány csak a szegény baloldalt bünteti.
– Bizony – különféle okok miatt – például pont a BKV forrásaiért olykor mi is megküzdöttünk. Egyszóval, különösen a járványhelyzet kormányt is érintő nehézségei figyelembevételével, megkockáztathatjuk, hogy a jelenlegi városvezetés pénzügyi támogatása nem tér el releváns mértékben a mienktől – jelentette ki Budapest egykori első embere.
Tarlós István szerint a baloldal említett kommunikációjában benne lehet a kormány (és egyben a korábbi városvezetés) lejáratását célzó taktika szándéka is. – Ezt a baloldal politikusai és szimpatizáns újságírói nyilván nem szívesen hallják, vadul érvelnek ellene, de ettől még a megállapítás tartalmazhatja az igazság súlyos elemeit. Nyugodtan számítsuk ehhez hozzá, hogy egy sor beruházás most is a kormány támogatása mellett valósulhat meg. Ilyen például a rakpart-rekonstrukció vagy a BKV járműállományának további megújítása, de majd a déli Duna-híd vagy az úgynevezett 5-ös metró is – fogalmazott a miniszterelnöki megbízott. Összefoglaló értékelése szerint a baloldal támadó, „feneketlen” kommunikációjához járul még az aránytalan, otromba budapesti „visszamutogatások” egész sora. – Pedig a bármilyen mértékű „visszamutogatástól” a mi időnkben a balliberális oldal úgy remegett, mint miskolci kocsonyában a béka – idézte fel Tarlós István.
Minden érték leértékelése




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!