A vád és a védelem közötti csatával folytatódott csütörtökön Gyárfás Tamás és Portik Tamás pere. A vád szerint a médiaproducer Gyárfás bujtotta fel Portik Tamást Fenyő János médiavállalkozó megöletésére, Portik pedig Jozef Rohácot, a szlovák bérgyilkost bízta meg a likvidálással. Mint ismert, Gyárfás Tamás és Fenyő János között számos üzleti konfliktus pattant ki az 1990-es években, és a vád szerint ez szolgálhatott indítékkal.

Ám a perben Gyárfás azzal védekezik, hogy a gyilkosság előtt már elsimította konfliktusát Fenyővel, amelyről írásos dokumentumok is tanúskodnak.
A keresztapa
Portik Tamás az Energol Rt. egyik vezetője volt az 1990-es években, vagyonát, befolyását olajszőkítéssel alapozta meg, nevéhez több gyilkosságra való felbujtás is kapcsolódik, egyes ügyekben pedig már jogerősen elítélték. Portik a hazai alvilág egyik legbefolyásosabb tagja volt 2012-es elfogásáig.
Gyárfással onnan ismerik egymást, hogy a bűnöző egy rövid ideig házat bérelt a médiaproducertől.
A keddi tárgyalási napon a négyes számú védett tanút hallgatta meg a bíróság a sajtó kizárásával, így nem lehetett tudni, hogy pontosan mi hangzott el. Csütörtökön azonban a tanú állításaira reagáltak a felek, így kiderült:
a védett tanú vallomása terhelő volt a vádlottakra nézve. A legfontosabb állítás, hogy a négyes számú tanú 1997-ben találkozott Gyárfás Tamással annak otthonában, és mindössze egy rövid üzenetet adott át a médiaproducernek, amelyet Portik Tamás küldött. Az üzenet szövege ez volt: „Horváth Tamás elnézést kér, hamarosan realizálódni fognak a dolgok.” A vád szerint a mondat Fenyő Jánosra vonatkozhatott.

Gyárfás Tamás számos ellentmondásra világított rá, amely a négyes számú tanú vallomásában és társának, D. I. Andrásnak a vallomásában is szerepelt.
Ezek alapján a 4-es számú tanú dobta be a Gyárfás zsarolására felhasznált kazettákat annak levélszekrényébe, csakhogy a médiaproducer állítása szerint bizonyítani tudja, hogy nem a 4-es számú tanú volt az, aki a házánál megjelent a hangfelvételekkel.
Hozzátette: a négyes számú tanúval sosem találkozott. Ismert, hogy a hatóság úgy bukkant a vád alapját képező Gyárfás–Portik-beszélgetések hanganyagára, hogy abból összevágott felvételeket juttattak el Gyárfás Tamásnak, akit vélhetően így kívántak megzsarolni. A hatóság később elfogta a zsarolókat, akik végül felfedték a hanganyagok feltalálási helyét. A vád alapját képező beszélgetések 2003-ban és 2004-ben hangzottak el, ezekben
Portik Tamás – vélhetően zsarolási szándékkal – azt próbálja kimondatni Gyárfással, hogy ő volt az, aki Portikot felbujtotta Fenyő meggyilkolására.
Kicsoda Horváth Tamás?
Gyárfás kifogásolta, hogy a négyes számú tanú Portik Tamást „Horváth Tamásként” nevezte, ugyanis Portiknak számos álneve és beceneve ismert, ám ez nem volt ezek között. Portik többek közt hivatkozott magára „Hegyi” néven, a hanganyagokban nagyapját Scheffernek nevezi, de ismert Honti Tamásként és Menyétként is. „Horváthként” sehol máshol nem hivatkoztak rá az elmúlt évtizedekben.
Mindezek mellett Portik a hanganyagokban sem tett utalást arra, hogy valaha bárkit is küldött volna Gyárfáshoz, sőt egy helyen azt mondja a médiaproducer: „Én soha az életemben egy embert nem ismertem meg a te ismeretségi körödből.” Amire Portik: „Így igaz. Nagyon vigyáztam.”
Gyárfás kifogásolta azt is, hogy a 4-es számú tanú nem tudta megnevezni, hogy volt-e üzenet a borítékon, amelyet bedobtak hozzá. A tanú erre azt válaszolta, hogy sötét volt, illetve hogy rossz a szeme, pedig a borítékra jól láthatóan rá volt írva, hogy
MAJD KERESÜNK.