Az ellenzék egységes: a határkerítésnek maradnia kell!
Elszakadva a zavaros alkotmányjogi fejtegetéstől, Márki-Zay közli, az ellenzék egységes az illegális migráció megállítása és a kerítés létjogosultsága kapcsán. Azt ugyanakkor már nem teszi hozzá, hogy a legerősebb ellenzéki párt, a DK következetesen kerítésellenes politikusait megkérdezte-e erről. Gyurcsány Ferenc valószínűleg annak sem örül, hogy miniszterelnök-jelöltje az interjú egy későbbi pontján kijelenti, mindenképpen megvédik a határon túli magyarok szavazati jogát.
Megszámolni sem lehet, hány ilyen feltűnően üres, a magyar belpolitika minimális ismeretével komolyan nem vehető mondatot süt el Márki-Zay a beszélgetés során. Csak néhány példa: a gyermekvédelmi törvényről közli, hogy az propagandaintézkedés, semmi más, az EU-hoz való viszonyulásra vonatkozó kérdésre pedig úgy reagál: „Orbán többször is elárulta már a NATO-t!” például a kínai hadgyakorlattal kapcsolatban, vagy az USA helyett Oroszországnak adta ki a fegyverkereskedő bűnözőket. Márki-Zay szerint Orbán azzal is a nyugati érdekek árulója, hogy a „Huawei technológiáját használja”.
Ő nem lojális tagja a nyugati közösségnek. Mi ezen változtatnánk!
Az interjú talán legdurvább kijelentésére azonban a koronavírussal kapcsolatban ragadtatja magát Márki-Zay Péter. Közli ugyanis, hogy „több tízezer magyar ember” életét lehetett volna megmenteni, ha ahelyett, hogy az Orbán-kormány lélegeztetőgépek és vakcinák vásárlása kapcsán „akar lopni”, inkább a Covid-tesztekre költi a pénzt. A magyar oltóanyaggyárról úgy véli, jó kezdeményezés ugyan, de nem orosz és kínai, hanem mRNS-vakcinát kellene gyártaniuk, hiszen „az a legújabb technológia”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!