A gyermekvédelmi törvény 6/A paragrafusa szerint tilos a 18 éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását és a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg – hívta fel a figyelmet a Netflix LMBTQ-karaktereket tartalmazó, Ridley Jones című rajzfilmsorozatával kapcsolatban a Századvég Alapítvány jogi szakértője, megerősítve: ez a rendelkezés vonatkozik a Netflixre is, amely nem nyújt lineáris médiaszolgáltatást.
A gyermekvédelmi törvény a Netflixet is szabályozza
A több mint száz LMBTQ-sorozat mellett idén nyáron egy új, óvodáskorú gyermekeknek szóló animációs rajzfilmsorozattal jelentkezett a Netflix, amelyben három LMBTQ-karakter is feltűnik. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a magyarok körében a legismertebb és leginkább használt amerikai streaming platform bár szabadon meghatározhatja a szolgáltatása tartalmát, ugyanakkor felelős a jogszabályok betartásáért.

Ifj. Lomnici Zoltán rögzítette: a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv) alapelvei szerint a médiaszolgáltatás tartalmának a meghatározása szabad, de a szolgáltató felelősséggel tartozik az e törvényben foglaltak betartásáért. Ezért a Ridley Jones című mese – tekintettel annak gyermekvédelmi törvényben tilalmazott tartalmára – a „tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott” kategóriába sorolandó – mutatott rá. Az alkotmányjogász továbbá hangsúlyozta, hogy a médiaszolgáltatónak hatékony műszaki megoldásokat kell alkalmaznia annak érdekében, hogy az LMBTQ-tartalmakat is megjelenítő műsorszámok kiskorúak számára ne legyenek elérhetők. Elmondása szerint ilyen megoldás lehet a korhatár feltüntetése és az adás késői idősávban történő sugárzása. Mindemellett – fűzte hozzá –
a szülő köteles biztosítani a gyermeke testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket.
A korhatár nélküli, gyermekeknek szóló oktatóműsorként titulált animációs rajzfilm egyébként egy bátor és kíváncsi hatéves kislány, Ridley Jones történetét követi nyomon, aki édesanyja és nagymamája segítségével egy múzeum gondnokaként működik, ahol éjszaka minden életre kel.
A kalandosnak ígérkező gyermekmese ugyanakkor csendben megragadja a lehetőséget a legkisebbek érzékenyítésére is, ugyanis a sorozat egyik főszereplője egy nonbináris bölény, de feltűnik benne egy múmialány is, akinek két apukája van. Az animációs sorozat elkészítéséhez számos LMBTQ-személy adta a hangját.
A Ridley Jones azonban nem az első animációs rajzfilmsorozat, amelyik a gyerekek érzékenyítésre törekszik: a 888.hu egy korábbi cikke szerint csaknem kétszázhatvan LMBTQ-karakter szerepel az animációs gyerekfilmekben, a közvetlenebb vagy explicit megjelenésük pedig az elmúlt évtizedben egyre gyakoribbá vált.
A hírportál szerint a szolgáltatók közül a Netflixen tizennnégy, a Cartoon Networkön tizenkilenc, a Disney Channelen kilenc, a Nickelodeonon pedig hét LMBTQ-mese volt látható.
Kiderült az is, hogy a rajzfilmekben 214 esetben csak visszatérő szereplőként tűnt fel, 22 műsorban viszont főszereplő volt az LMBTQ-karakter.
Borítókép: a kiskorúaknak szóló animációs filmekben évről-évre egyre több homoszexuális karakter szerepel (Fotó: Europress/AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nemzetközi médiumok szerint is világszenzáció a magyar kutató felfedezése

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket

Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki

Válságos állapotban a népszerű magyar zenész: „Borzalmasak az értékeim!”

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn

Átlátszó felsőben sokkolt a BL-döntő szuperszexi műsorvezetőnője

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.

Akadálymentessé vált a Voks 2025 online oldala + videó
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.

Szuperbiztonságos helyen áll egy drogokkal teli rendőrségi kisbusz + videó
Kevesebb a drog a piacon.

Tragikusan fiatalon halt meg az év rendőre
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.