Nem szűnik a bizonytalanság a siófoki Galerius fürdő ügyében

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere október közepén levélben üzente lapunknak, hogy az október 28-i testületi ülésen hozott döntés tükrében nyilatkoznak a Galerius fürdő további sorsáról. Nem tudhatjuk, hogy a zárt ülésen milyen döntés született, a polgármesteri kommunikáció szerint azonban az „ezen már nem lehet segíteni” hozzáállás a jellemző.

Kerékgyártó György
2021. 11. 01. 11:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gencsi Attila ugyanakkor nem tartja ilyen egyszerűnek a kérdést.

– Sajnos a fürdőt tavaly, azaz 2020 novemberében a járvány miatt be kellett zárni. Ezzel egyidejűleg jelentkeztek olyan műszaki problémák, ami miatt a karanténhelyzet feloldása után az üzemeltető úgy döntött, hogy nem nyitja ki.

A fürdő egykori vezetője minden évben a költségvetésben szerepeltetett felújítási igényként 60-80 millió forintot, amelyet a felújításokra el is költöttek. 2020-ban ezt az összeget nem fordították a fürdő további felújítására, mert a Balaton-parti Kft. akkori vezetőjének kérésére a fenti összeget működési támogatásként fizették ki – írja a fideszes képviselő közösségi oldalán, ahol előzőleg a fürdő városban betöltött, városrészformáló szerepére hívja fel a figyelmet. A posztot így folytatja: „Az előterjesztésből kiderült, hogy a jelenlegi helyzet nem túl jó, ugyanis készült egy szakértői vélemény, mely szerint a fürdő teljes felújításának várható költsége 1,2 milliárd forint.

Egészen elképesztő ez az összeg, de mégis úgy gondolom, hogy nem szabad gondolkodnunk azon, hogy mi legyen a fürdő további sorsa. Egyértelmű számomra, hogy bármi áron meg kell oldanunk a problémát, azért, hogy az itt lakók, az idelátogató turisták és az iskolások is mielőbb birtokba vehessék a létesítményt. Nekünk, városi képviselőknek az a feladatunk, hogy mielőbb találjuk meg a megoldást, amely úgy anyagilag, mint a beruházás időtartamát illetően is a legkedvezőbb a város számára.”

A képviselő jövő őszre reméli a fürdő újranyitását, a polgármester bejegyzésében azonban nem szerepel időbeli ütemezés.

Borítókép: Facebook

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.