Rétvári Bence: Szerencsére nemzeti kormánya van Magyarországnak

Simicskó István szerint amíg a kormány a járványt igyekszik megfékezni, addig a hazai baloldal az utóbbi időszakban hergelte a magyarokat a keleti vakcinák ellen.

Magyar Nemzet
2021. 11. 29. 14:52
RTVRI Bence
Budapest, 2019. június 17. Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2019. június 17-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örömteli, hogy az oltási akcióhétben jelenleg 96 ezer eddig oltatlan vállalta az oltás felvételét – mondta napirend előtti felszólalásában Simicskó István. A KDNP frakcióvezetője közölte: több mint hatmillióan megkapták már az első, 5,8 millióan a második és közel 2,5 millióan a harmadik oltást. A kereszténydemokrata politikus köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, akik helytálltak ebben az akcióhétben. – Izraelben nyolcvan százalék a beoltottsági arány, ezt a célt kell megfogalmazni nekünk is – jelezte Simicskó István, hozzátéve: 

amíg a kormány a járványt igyekszik megfékezni, addig a hazai baloldal az utóbbi időszakban hergelte a magyarokat a keleti vakcinák ellen, mutyizással vádolták a kormányt, noha eközben a főváros ingatlanokkal mutyizik, beleértve a XI. kerületi lakásokat.

 – Nem Kövér Lászlót kell támadni, hanem önöknek kellene lemondani. Arra kérem a baloldalt, ne hátráltassák a járvány elleni védekezést – zárta felszólalását a frakcióvezető.

Rétvári Bence államtitkár a válaszában felháborítónak tartotta, amit a baloldal tett, és elmondta: egy elemzés rámutat arra, hogy minden magyarországi vakcina alkalmas a járvány elleni védekezésre.

– Egy orvosi szaklap is cáfolja a magyar baloldalt, amely aláírást gyűjtött a keleti vakcinák betiltására, ezen annak a Korózs Lajosnak a neve is szerepel, akinak szavai szerint a Szputnyik mentette meg az életét

 – jelezte az államtitkár, megjegyezve: mindenkinek jutott elegendő ágy, lélegeztetőgép. Rétvári Bence felhívta a figyelmet: egy kiszivárgott hangfelvétel alapján Tóth Endre momentumos azt mondta, hogy a járvány egy lehetőség arra, hogy a Fideszt „visszaszorítsák”.

– Szerencsére Magyarországnak nemzeti kormánya van, ezért lehet az, hogy az unióban a másodikok voltunk, akik elérték a 25, majd ötvenszázalékos oltottságot

 – tette hozzá.

Borítókép: Rétvári Bence (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.