időjárás 3°C Stefánia 2023. november 28.
logo

Hivatalos: újabb béremelés jön az egészségügyben

Szigorítások lesznek az állatvédelemben

Gabay Dorka
2021.11.11. 05:55 2021.11.11. 10:13
Szigorítások lesznek az állatvédelemben

Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását célzó előterjesztésről tárgyaltak tegnap az Országgyűlésben. Ovádi Péter, a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos expozéjában kiemelte: a törvényjavaslat a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit. 

Szigorúbb fellépést tesz lehetővé többek között a mérgezéses esetekkel, a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már  eltiltottak az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől.

Az ellenzéki pártok támogatják, bár megkésettnek és elégtelennek tartják az állatvédelmi törvény módosítását, ezért a frakciók közös módosító indítványt nyújtanak be, hogy átfogóbb törvény születhessen. Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy megkésett törvénycsomagról van szó, amit sokkal hamarabb be kellett volna nyújtani. Azon véleményét hangoztatta, hogy jönnek az országgyűlési választások és a szavazatszerzés a célja a kormánypártoknak ebben a széles társadalmi érdeklődést kiváltó ügyben. Kunhalmi Ágnes az ellenzék javaslatai közül kiemelte az állatok védelmének alkotmányban történő rögzítését, illetve 15-20 milliárd forintos keretösszeggel országos állatvédelmi alap felállítását, melynek a célja az állatvédelem költségvetési támogatása lenne. 

Elfogadása esetén a törvény január elsején lép életbe.

Borítókép: Szigorítják az állatokkal szembeni bántalmazók büntethetőségét. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.