– Tud esetleg említeni az egyes tagállamokat érintő konkrét beavatkozási kísérleteket is?
– Több állam belpolitikájában is hullámokat keltett néhány évvel ezelőtt a Panama-iratok néven elhíresült botrány, s ehhez meglehetősen hasonló volt a tavalyi Pandora-iratok közzététele is.
– Utóbbinak lehetett köze Andrej Babis cseh kormányfő megbuktatásához.
– Pontosan. Ugyanis Babisnak egy több mint tíz évvel ezelőtti offshore cég ügyét ügyesen meghangszerelve dobták be közvetlenül a választás előtt, aminek következtében a cseh miniszterelnök két héttel korábban mért fölénye elpárolgott, s bár hajszállal, de elvesztette a versenyt.
– Bruck Gábor baloldali kampánytanácsadó egy interjúban azt a nagy port felverő kijelentést tette, hogy az amerikai CIA beavatkozhat az áprilisi választásba a Fidesz-kabinet rovására.
– Nem lenne meglepő, ha így történne. Ám egy ilyen beavatkozásnak akkor nagyobb az esélye, ha az ellenzékben egy stabil, kormányképes, megbízható erőt látnak. Jelenleg azonban ezek az attribútumok finoman szólva sem jellemzők az ellenzékre. Teljesen optimistának azonban mégsem szabad lenni, mivel az amerikai balliberális sajtóban egyre többször vetik fel, hogy Hillary Clintonnak be kellene szállnia a politikába a következő kampányig, mert érzik hogy a Biden-féle csapattal nem tudnak komoly eredményeket elérni.
– Mi történne, ha a Clinton-csapat bizonyos felhatalmazást kapna az itteni ügyekben?
– Clintonék számára a jelenlegi magyar kormány és az Orbán Viktor elleni harc személyes ügy, tehát feltehetően komoly kísérletet tennének arra, hogy csökkentsék a Fidesz újraválasztásának esélyeit. A Soros-hálózat – amely jelentős pénzekkel támogatja a Clinton Alapítványt – és különböző üzleti köröknek is érdeke lenne, hogy ne nemzeti, szuverenista kormány működjön hazánkban.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!