Szabó Tímea sötét múltja nemzetbiztonsági kockázatokat sejtet

Daniel Langenkamp a kilencvenes évek közepén budapesti székhelyű, angol nyelvű szerkesztőségekben dolgozott, olyan helyeken, ahol az amerikai titkosszolgálat jelenléte kifejezetten erős volt. A Budapest Weeknél ismerkedett meg a Szegeden kommunikációt hallgató egyetemistával, Szabó Tímeával, akit gyorsan bevonzott a nemzetközi boszorkánykonyhába – írja a Kontra.

Forrás: kontra.hu2021. 12. 10. 7:33
SZABÓ Tímea
Budapest, 2021. november 8. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetõje napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. november 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A húszas éveiket taposó fiatalok teljesen lehetetlen módon a budapesti lapok után a Harvard egyik rejtélyes kutatóprogramjában bukkantak fel, ahol vezetőként, az ENSZ megbízásából segítették többek között az afganisztáni újrarendezési folyamatot. Egy évvel később elváltak az útjaik: Langenkamp az Egyesült Államok külügyminisztériumának állományában találta magát, Szabó előtt pedig kinyíltak a magyar Országgyűlés kapui. A céljuk azonban ugyanaz maradt. Nem kell különösebben részletezni, miért aggályos ez egy magyar parlamenti képviselő esetében – mutat rá az oldalon megjelent írás.

A párbeszédes képviselő kalandos életútja, rejtélyes utazásai és a magyar érdekekkel szembeni látványos fellépése sokak fantáziáját megmozgatja. Főleg azután, hogy egy tegnap kiszivárgott felvételen Bajnai Gordon titokzatos háttérembere amerikai ügynöknek nevezte őt. „Szabó Tímea Kabul rózsája, ugye ő a CIA-nek dolgozott kint Kabulban” – fogalmazott Gansperger Gyula, ami után a megvádolt politikus pert helyezett kilátásba. Sőt, még azt is hozzátette: „leplezzetek le, fiúk!” 

A MEGMARADT NYOM

Az előválasztás hivatalos oldalán közzétett, egyébként a korábbiaknál részletesebb életrajza szerint 2001-ben végzett kommunikációs szakemberként a József Attila Tudományegyetemen. Ebből az következik, hogy még a diplomája előtt dolgozott újságíróként, és tanult a Harvardon, valamint csak tanulmányainak lezárása után vett részt a pakisztáni kiküldetésén.

Magyarán a húszas éveit taposó későbbi baloldali politikus egyszerre volt magyar egyetemi hallgató, dolgozott nagy nemzetközi lapoknak, és kóstolt bele az amerikai elitképzésbe, ami közel sem tekinthető átlagosnak.

Önéletrajza szerint összesen öt évig, 1996 és 2001 között dolgozott „újságíróként brit és amerikai lapoknak, illetve, hírügynökségeknek”. Legfrissebb életrajza szerint több nemzetközi, illetve hazai angol nyelvű lappal került kapcsolatba a kilencvenes évek közepén. Ezek a következők voltak: „Bloomberg News / Bridge News / Budapest Week / Business Central Europe; szabadúszó (The Boston Globe, The Economist, National Public Radio, Newsweek, Dallas Morning New)”.

Ehhez képest látszólag egyetlen cikk tanúskodik arról, hogy Szabó valóban dolgozott ezeknek a szerkesztőségeknek: a Boston Globe 1997. november 15-i számában valóban megjelent egy, a hazai NATO-népszavazással kapcsolatos írás a neve alatt.

Forrás: Boston Globe
Forrás: Boston Globe

Mindez azt sejteti, hogy a párbeszédes képviselő marginális szerepet játszott ezeknél a lapoknál, és közel sem volt akkora súlya újságíróként, mint ahogyan azt megpróbálja beállítani – mutat rá a Kontra írása.

Abból a szempontból viszont hasznos volt az egyetem alatti munka, hogy megalapozza a nemzetközi kapcsolatrendszerét. Ez tökéletesen sikerült, amiben kulcsszerepe volt egy amerikai férfinak. Érdemes megnézni, hogy kivel publikálta a fenti Boston Globe-cikket: Daniel Langenkampnak hívják az úriembert.

LEGFELSŐBB AMERIKAI KÖRÖK

Kapcsolatuk a Budapest Week szerkesztőségében kezdődött, ahol Langenkamp előbb riporterként, majd szerkesztőként dolgozott.

Ellentétben Szabóval, Langenkamp sok cikket jegyzett a Boston Globe-ban, és szerepelt a Budapest Week 15 éves szerkesztőségi találkozójának névlistáján. Szokatlanul részletes LinkedIn-életrajza szerint mindössze három évet töltött Magyarországon. Ehhez képest némileg váratlanul hat, hogy a 168 Óra 2018-as cikkében barátilag magyarnak nevezte az egyébként amerikai férfit. De nem ez az egyetlen furcsaság a történetben:

Szabó Tímea és Daniel Langenkamp életútja hosszú ideig feltűnően sokszor összeért.

Daniel Langenkamp, a kijevi Amerikai Nagykövetség sajtóattaséjaként Forrás: ua.usembassy.gov
Daniel Langenkamp, a kijevi Amerikai Nagykövetség sajtóattaséjaként (Forrás: ua.usembassy.gov)

Nem véletlenül: Langenkamp meghatározó szerepet játszott Szabó nemzetközi karrierjének elindításában, és az amerikai érdekekhez való közelítésében. Ez azonban a magyar parlamenti képviselőre nézve több szempontból is aggályos.

Langenkamp ugyanis erősen be volt és van ágyazva a legfelsőbb amerikai kormányzati – elsősorban demokrata – körökbe: 2004 óta az Egyesült Államok külügyminisztériumának kötelékében áll.

Jelenleg a kijevi Amerikai Nagykövetség sajtóattaséjaaz amerikai külügyminisztérium törökországi irodavezetője, valamint a washingtoni központú Népesedési, Menekültügyi és Migrációs Hivatal tanácsadója. Arról nem is beszélve, hogy kormányzati tisztségviselőként erős titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezik.

Magyarán Szabó Tímeának nem akármilyen mentora lett: villámgyorsan szélesre nyíltak előtte a kapuk, aminek köszönhetően hamar meg tudott mártózni a nemzetközi politika boszorkánykonyhájában.

HARVARD, A NAGY KÉRDŐJEL

Miután megismerkedett Langenkamppal, felvételt nyert a világ egyik legnívósabb egyetemének, a Harvardnak a jogi karára (Harvard Law School; HLS).

Az előzményeket figyelembe véve kizárt, hogy ez önerőből sikerült volna.

Bár hivatalos életrajzaiban nem tüntette fel, a Helsinki Bizottság 2008. januári tanulmányából kiderült, hogy összehasonlító menekültjogot tanult az Egyesült Államokban.

2014-es parlamenti életrajzában azt írta, hogy „egy ideig kutatóként tanult a Harvard Egyetem jogi karán”. Csakhogy ez eléggé nehezen értelmezhető: egy  harmad-negyedéves szegedi kommunikáció szakos hallgató hogyan tudott kutatóként tanulni (erős fogalomzavar – szerk.) a világ egyik legszigorúbb felvételi rendjével bíró jogi egyetemének talán legszínvonalasabb karán?

A rejtélyes tengerentúli tanulmányutat és a szegedi diplomát követően 2001 nyarán váratlanul Pakisztánban kötött ki, ahol három hónapon keresztül afgán menekülttáborokban végzett „érdekérvényesítő tevékenységet”. Ez annyiban nem meglepő, hogy már a Harvardon is a migrációval foglalkozott. Karrierjének erről az időszakáról egyébként semmit sem lehet tudni, így azt sem, hogy kinek a megbízásából, hogyan került a Közel-Kelet és Közép-Ázsia határán fekvő országba, mit csinált ott, és ez folytonos-e azzal, amit a Harvardon elkezdett – mutat rá a Kontra.

A NEMZETKÖZI KAPCSOLAT

Szeptember 11. előtt nagyjából egy héttel utaztam vissza Bostonba, a terrortámadás után pedig azonnal jött a felkérés, hogy kutatói munkánkkal segítsük az afganisztáni újjáépítési folyamatot

– magyarázta a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogyan került hirtelenjében a világ egyik végéből a másikba, aztán vissza az előbbibe. 

A fentiek azonban szöges ellentétben állnak a Borsnak adott korábbi nyilatkozatával.

Itt ugyanis azt állította, hogy az amerikai városban kereste az útját, újságíróként akart boldogulni, és csupán a véletlen műve volt, hogy újra bejutott a Harvardra. „Ez 2001-ben volt, és azt gondoltam, hogy majd kint is találok újságírói munkát, azonban addigra már éreztette a hatását az akkori recesszió, és kiderült, hogy semelyik laphoz sem vesznek fel újságírót. Aztán megláttam egy hirdetést, hogy a Harvardra keresnek kutatóasszisztenst, gondoltam, megpróbálom, legalább egy félállásom lesz. De két-három hét után kineveztek kutatásvezetőnek” – számolt be a mesébe illő történetről az azóta elérhetetlenné vált interjúban.

Szabónak a beszélgetés során volt egy legalább ilyen fontos félmondata, amivel elárulta motivációját: „magánéleti okok miatt” ment ki Bostonba.  Ez a magánéleti ok pedig nem más volt, mint az amerikai diplomáciai körökben rendszeresen megforduló Daniel Langenkamp.

A Budapesten három évig újságíróként dolgozó férfi ugyanis 2000-ben felvételt nyert a bostoni Tufts Egyetemre, ahol nemzetközi kapcsolatokat tanult egészen 2002-ig. Ebből pedig az következik, hogy három évig – legalábbis papíron biztosan – Bostonban tartózkodott és tanult, ott, ahová a párbeszédes képviselő kiutazott. És ezen a ponton jön a meglepetés: Daniel Langenkamp és Szabó Tímea neve pár hónappal később, 2002 márciusában felbukkant a Harvard nemzetközi jogi kutatási programjának egyik tanulmányában. 

Forrás: Harvard
Forrás: Harvard

A kutatási program neve humanitárius politika és konfliktuskutatás (Humanitarian Policy and Conflict Research; HPCR) volt, de az elérhető információk szerint a projekt ma már nem létezik. Az írásban Langenkampot a HPCR tanácsadójaként, Szabót pedig a HPCR közép-ázsiai koordinátoraként tüntették fel. 

Ahogy a fenti képről is kitűnik, a 2001-es terrortámadást követően Afganisztánban voltak kiküldetésen. Langenkamp egyébként a Tuftson „Az afganisztáni segítségnyújtás céljai és hatásai” címmel publikált egy több mint 100 oldalas anyagot – miközben a Harvard kutatóprogramjának tanácsadója volt. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a párbeszédes politikus életrajza szerint az amerikai bombázások befejeztével érkezett Kabulba, ahol először az ENSZ missziójának segített az afgán kormány felállításában, a „Harvard színeiben”. Kérdés persze, hogy kinek az érdekei mentén tevékenykedett – mutat rá a Kontra csapata.

A BILLEGŐ FEDŐTÖRTÉNET

Magyarán nem kevesebb történt, mint hogy a kilencvenes évek közepén egy budapesti angol nyelvű újság szerkesztőségében megismerkedő fiatalok pár év múlva egyszer csak a Harvard kutatási programjában bukkannak fel, nem mellesleg az ENSZ megbízásából végezve a feladatukat – írják.

Az előzmények ismeretében Szabó minden bizonnyal Langenkampon keresztül kapta meg a lehetőséget. Szabó Tímea bizonyíthatóan nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy „véletlenül” nyert újra felvételt a Harvardra.

Ez az első tetten érhető, ám de annál nagyobb hazugság a rejtélyes életútjában.

Mindez azt jelenti, hogy a baloldali képviselő fedőtörténettel próbálta igazolni felvételének körülményeit, és eltitkolta azt, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően kapott helyet a Harvard kutatóprogramjában.

Apróbb hiba csúszott a történetébe. Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Ez pedig alapjaiban kérdőjelezi meg, hogy Szabó pontosan milyen tevékenységet folytatott kutatási asszisztensként, illetve kutatásvezetőként az amerikai a tengerentúli oktatási intézményben és Afganisztánban.

Titkosszolgálatok az egyetemeken. Több cikk és tanulmány is foglalkozott a hírszerző szolgálatok egyetemi jelenlétéről, elég csak a Fudan Egyetemmel kapcsolatos vitákra és találgatásokra gondolni. Rejtett képzések, titkos projektek, álcázott nemzetközi kiküldetések – nem ritka, hogy ezeknek a tevékenységeknek a felsőoktatási intézmények biztosítanak terepet, értelemszerűen nem publikus módon. Az interneten elérhető több, Szabó Tímea nevével ellátott, a HPCR keretein belül megírt tanulmány. Ezekről általánosságban elmondható, hogy tudományos szempontból értékelhetetlenek. Így erős a gyanú arra nézve, hogy ezek a kutatóprogramok egyfajta fedőtevékenységek voltak, és a háttérben valami teljesen más történt.

Erre utal az is, hogy a LinkedIn-oldalán szokatlanul kitárulkozó Langenkamp csupán annyit ír a 2000 és 2002 közötti időszakról, hogy információs tisztségviselő volt egy nemzetközi migrációs szervezetnél. Csakhogy ez konkrétan nem igaz: Langenkamp ugyanis a világ talán legelitebb egyetemén az ENSZ megbízásából futó kutatási program egyik vezetője-tanácsadója volt, aminek nyoma is van. Magyarán egy olyan nemzetközi ember, mint Langenkamp valamiért kihagyta Harvardi éveit a nyilvános adatlapjáról, miközben minden mást szívesen megosztott.

Itt valami nagyon nem stimmel, főleg annak fényében, ami most következik.

A FEHÉR HÁZ ÁRNYÉKÁBAN

Létezik egy adatbázis, amelyben rá lehet keresni az az amerikai címekre, cégekre, illetve és az országban megforduló személyekre. A precíz nyilvántartás segítségével a kilencvenes évek végéig vissza lehet keresni az adatokat.

A rendszer kiadta Szabó Tímeát, mégpedig egy némileg meglepő helyen: Washingtonban.

Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy kivel tartózkodott egy fedél alatt: Daniel Langenkamppal. Az viszont nem derült ki az elérhető adatokból, hogy mettől meddig éltek itt.

Forrás: Google
Forrás: Google

A ClustrMaps által kidobott cím egyébként igazán illusztris helyen található: Washington D. C. belvárosában, alig pár perc sétára a Fehér Háztól.

Forrás: Google Maps
Forrás: Google Maps

Felmerül tehát a kérdés:

mégis mit keresett az amerikai elnök hivatalának környékén az elvileg Cambridge-ben kutatásokat vezető és Afganisztánban érdekérvényesítő tevékenységet folytató Szabó Tímea Daniel Langenkamppal?

Ahogy korábban szó volt róla, Langenkamp erősen be van ágyazva az amerikai politikai és médiaelitbe, olyannyira, hogy nem sokkal a harvardos időszakát és Szabó Tímea hazatérését követően, 2004-től az Egyesült Államok külügyminisztériumának állományában találta magát. Az amerikai kongresszus hivatalos adatbázisában jól látható, hogy 2005/2006-ban, és 2007/2008-ban is külszolgálati tisztviselőnek jelentkezett – világít rá a Kontra.

2003 környékén megszakadt a (közvetlen) kapcsolat Szabó és Langenkamp között, mindketten a saját hazájukban folytatták: előbbi a magyar parlamentben, utóbbi az amerikai külügyi vonalon. A céljuk azonban ugyanaz maradt. Nem kell különösebben részletezni, miért aggályos ez egy magyar parlamenti képviselő esetében.

Az eredeti, teljes írás ITT olvasható el.

Borítókép: Szabó Tímea (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.