– részletezte. A szóvivő leszögezte, ez az oka annak, hogy a taxisok a kormányhoz fordulnak, és bíznak abban, hogy – mivel a Fővárosi Önkormányzat nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra sem a tarifaemelésről, sem semmiről – segítséget kaphatnak a helyzet, ezáltal a bérük és életkörülményük rendezésében, amely „alapfeltétele a szolgáltatásaik színvonalának megtartásához”.
– Tekintettel arra, hogy önjelölt, a szakma aktív dolgozói által el nem ismert és fogadott képviselők huzamosabb ideje képtelenek a főváros vezetésével dűlőre jutni egy tarifaemelés ügyében, állításaik szerint folyamatos elutasításban van részük, így más lehetőségünk nem nagyon maradt, a jelen megoldást voltunk kénytelenek választani
– zárta gondolatait a szóvivő. Az eredeti tervek szerint a sajtótájékoztatót követően a megjelent autós tüntetők mindnyájan a Városházára, majd a karmelita kolostorba vonultak volna, ám végül mindössze nyolc személygépkocsi tartott az említett épületekhez. A Városházán hosszas várakozás után Karácsony Gergely helyettese, Kiss Ambrus vette át a követeléseket, aki elmondta, a soron következő ülésen megvitatják majd azokat. A baloldali politikus ezt követően arról értekezett, hogy mindezért a kormány a hibás, amelyre a taxisok a szavába vágtak, s elmondták, hogy ők nem szeretnének szerepet vállalni a kormány és a fővárosi vezetés között fennálló értelmetlen harcban, csupán azt szeretnék, hogy végre lépjenek az ügyükben.

A karmelita kolostornál Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára vette át a dokumentumokat, majd elmondta, hogy tanulmányozni fogják azokat, és hamarosan jelentkezni fognak a taxisoknál.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!