A helyettes szóvivő is elmondta, hogy azért a katonai tanács döntött a letartóztatásról, mivel a négy gyanúsított közül kettő hivatásos rendőr. A majdani büntetőperben is a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa fog eljárni.
Az ügyben eddig négy személy gyanúsítotti kihallgatására került sor, azonban sem az egészségügyi dolgozók, sem pedig a két rendőr nem tett vallomást.
A házkutatások során a megvesztegetett egészségügyi dolgozóktól mintegy hatvanmillió forint korrupciós pénzt foglaltak le, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az NVSZ-en belül az Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztálya tavaly márciustól védi az egészségügyi dolgozókat, illetve végzi a korrupciós hajlandóságukat vizsgáló megbízhatósági ellenőrzéseket a körükben. Ez a vizsgálat elsősorban a hálapénz elleni küzdelem fontos fegyvere, ám a Covid-járvány következtében a pandémiával kapcsolatos korrupció is megerősödött. Tavaly 42 esetben tett feljelentést egészségügyi dolgozók ellen az NVSZ hálapénz elfogadása, illetve kikövetelése, valamint a védettségi igazolványokkal való visszaélés miatt. A gyanúsítottakat a bíróság jellemzően nem helyezi letartóztatásba, ám az üzletszerűen, nagy esetszámban elkövetett vesztegetés elfogadása, például a védettségi igazolványok üzletszerű hamisítása esetén egyre inkább a legszigorúbb kényszerintézkedést alkalmazzák, miként ezúttal is történt.
Hatósági forrásból felhívták a Magyar Nemzet figyelmét: eddig még nem fordult elő, hogy egy hivatásos rendőr a Covid kapcsán korrupciós ügy elkövetője legyen.
Borítókép: Illusztráció. Fotó: MTI




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!