Az egészségügyi dolgozók pontosan tudják, hogy az egyik titkosszolgálat bármikor álcázott korrupciós vizsgálatnak vetheti alá őket. A többség tisztességes és becsülettel végzi munkáját, ám mindig akad egy-egy olyan, aki nem tud ellenállni a pénz kísértésének. Mint az a budapesti főorvos, aki ellen vádat emeltek.
Megbízhatósági vizsgálat után indult büntetőeljárás egy budapesti főorvos ellen. Az ügyészség vádat emelt és az orvos börtönbüntetésre ítélését indítványozza
– tudatta lapunkkal dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy pszichiáter főorvos ellen önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. A vádhatóság indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat börtönre és pénzbüntetésre, valamint határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozástól. A börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség csak akkor lát lehetőséget, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri.
A vádirati tényállás lényege szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatot folytatott egy fővárosi kórház szakgondozójában dolgozó – önálló intézkedésre jogosult – pszichiáter főorvossal, a későbbi vádlottal szemben. (Itt olvashat arról, hogy mit kell tudni a megbízhatósági vizsgálatról: https://nvsz.hu/tevekenyseg/megbizhatosagi-vizsgalat )
A megbízhatósági vizsgálat során az NVSZ munkatársa, a tárgyalótiszt – ebbéli minőségét leplezve – előzetes időpontkérés alapján 2021. szeptember 17-én megjelent a főorvos rendelésén. A tárgyalótiszt előadta, hogy egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert börtönbüntetése letöltése végett 2021 novemberében a büntetés-végrehajtási intézetbe kell bevonulnia.
Üzleti ügyei intézése miatt azonban a büntetés letöltése alól fél év halasztásra van szüksége, és ennek elintézéséhez az orvos segítségét kérte. Azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája, illetve tényleges indoka a halasztásra nincs, és az orvos segítségnyújtásáért hálás lenne.