Új esélyt kaphatnak a rákbetegek
Elkötelezett szakember lett az osztályvezető.
Elkötelezett szakember lett az osztályvezető.

Hálapénz elfogadásával gyanúsítják.

Két év börtönt kapott a pszichiáter.

A nagykanizsai orvos még tudtán kívül is fogadott el pénzt.

Már érvényben is van.

A nyomozók egészségügyi dolgozókat értek tetten, akik a győri kórházban nyújtott ellátásért rendszeresen pénzt fogadtak el.

A német városban megszaporodtak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények.

Minden felírt gyógyszer után egyre gazdagabb lett.

Hamis tanúzásra felhívás miatt elítélték.

Pozíciójával visszaélő főorvost és asszisztensét fogták el a Pest vármegyei nyomozók. A hálapénz elfogadásáról a Nemzeti Védelmi Szolgálat tett feljelentést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy ilyen meccs előtt könnyű félrecsúszni, de a lányok pontosan azt mondták, amit mindannyian gondolunk.

Menczer Tamás rendesen kiosztotta a baloldali lap munkatársát.

Egyre kevesebben kíváncsiak a kormányfő nyomában loholó Tisza-vezérre.

A magyaroknak komolyan kell venniük a helyzetet, levonni a következtetéseket, és megőrizni Magyarország szuverenitását.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lewis Hamilton ismét kiesett az első szakaszban, a búcsúzó Cunoda Juki rég nem látott eredményt ért el.

At the Kecskemet stop of the anti-war roadshow, Hungary's Prime Minister answered questions from the audience and spoke extensively about the need to preserve peace.

A keleti rangadó után a nyíregyházi vezetőedző a kiállítás miatt is értetlenkedett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.