Peter szerint lesújtó az is, hogy az egész holland kultúrát azonosítják a rabszolgatartással összefüggésben elkövetett bűnökkel, és ezzel eltüntetik a nagy történelmi pillanatokat és a kiemelkedő történelmi személyeket, művészeket.
„A holland nemzet ma már szinte nem is létezik, csak az EU egyik tartománya vagyunk. A történelmünket úgy próbálják meg beállítani, mintha az nem szólna semmi másról, mint a rabszolgatartásról. A nagy történelmi hőseink szobrát le akarják cserélni a holland városokban, mert azt mondják rájuk, hogy rasszisták. Igen, voltak sötét lapok a történelmünkben, nem vagyok rá büszke, hogy a hollandok rabszolgákat hoztak el Afrikából, de nem írhatják át az egész történelmünket. Hogy hibáztathatnak minket azért, ami 1750-ben történt? Világszerte ezt láthatjuk, szinte már bűnözőnek számítunk azért, mert fehérek vagyunk. Hiába nem követtünk el semmit, csak azért, mert fehérnek születtünk” – mondja keserűen.
Borítókép: Egyre több holland ember választ itt új hazát (Fotó: Határkő blog)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!