Így kampányolt Márki-Zay egy korrupt, antiszemita jelölt mellett + videó

A baloldal jelöltje enyhén szólva nem szemérmeskedik, ha politikai szövetségeseiről van szó: fenntartások nélkül támogat korrupt, antiszemita politikusokat. Ez történt 2020 nyarán is, amikor Bíró László mellett kampányolt, aki egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi választáson indult (majd kikapott) az egyesült baloldal jelöltjeként. Márki-Zay azt a Bíró Lászlót támogatta nyilvánosan, aki korrupciós botrányai mellett azzal vált ismertté, hogy gyomorforgató módon zsidózott – olvasható az Origó cikkében.

Mediaworks-Hírcentrum
Forrás: Origo2022. 02. 19. 9:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Márki-Zay Péter korábban arról beszélt, amikor Bige László baloldali milliárdossal való kapcsolatáról kérdezték, hogy „akár az ördöggel is” összefogna Orbán Viktor ellen. Ezt az állítását már korábban is bizonyította, amikor 2020 őszén egy időközi országgyűlési választás előtt arra szólította fel a saját és a baloldal támogatóit, hogy szavazzanak Bíró Lászlóra, a Jobbik politikusára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben.

Márki-Zay Péter korábban azt is mondta, hogy a baloldal a kommunistákat és a fasisztákat is képviseli. (Fotó: Hans Lucas via AFP/Valeria Mongelli)

Emlékezetes, hogy a térség Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselője, Koncz Ferenc 2020 nyarán egy tragikus közúti balesetben meghalt, emiatt időközi országgyűlési választásra került sor. A kormánypártok a néhai képviselő lányát, Koncz Zsófiát indították.

Koncz Zsófia kihívója maga volt a megtestesült baloldali összefogás: a jelölt Bíró László volt, a Jobbik korrupt, antiszemita politikusa, akiért kiállt az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is. Még személyesen Karácsony Gergely is kampányolt neki. Bíró László antiszemita kijelentései régóta ismertek voltak helyben, ám országos nyilvánosságot csak a kampány alatt kaptak.

A Facebookon például tetűcsúszdásoknak nevezett zsidó turistákat és Budapestet Judapestként emlegette.

A jobbikos Bíró László a Facebookon tetűcsúszdásoknak nevezte a  zsidó turistákat és Budapestet Judapestként emlegette (Fotó: Facebook/Bíró László)

Bíró László azzal magyarázta gyalázkodását, hogy a 2018-as vereség miatt rosszkedvű volt. Mint mondta, apátiája miatt lett antiszemita, vagyis lényegében rosszkedvében zsidózott. A baloldali média nem nagyon firtatta a témát, mint ahogyan a jelölt korrupciós ügyeit sem.

Bíró ugyanis korábban varrodát működtetett, amely gyanús körülmények között csődbe ment, több varrónő sosem jutott hozzá jogos béréhez, és a támogatásokkal is trükközhettek.

Márki-Zay Péter is kiállt Bíró László, a korrupt, antiszemita jelölt mellett, amelyről egy 2020. augusztusi videója is tanúskodik. Gyurcsány Ferenc mostani jelöltje ismét szokásos vasárnapi facebookos élő jelentkezését tartotta, amikor rátért Bíró László botrányára.

Ebben a feladványban én arra kérem zsidó honfitársaimat is, hogy igenis az antiszemita megjegyzéseket tevő jobbikos képviselőt támogassák. Arra kérem a cigány honfitársaimat is, hogy igenis a jobbikos képviselőjelöltet támogassák, mindannyiunk érdekében.

Márki-Zay Péter ezek után még nyomatékosította, hogy az antiszemita jelölt közös jelölt, akit minden baloldali párt támogat. – A jobbikos jelölt – antiszemita kijelentéseivel együtt is – a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum jelöltjeként indul Borsod 6-ban.

–Azt gondolom, hogy ha más nem, ez mindenképpen kell hogy egy megnyugtató biztosítékot adjon a zsidók és cigányok számára is, hogy a parlamentbe Bíró László parlamenti munkájával őket is szolgálni fogja, és semmilyen hátrányuk nem fog származni Bíró László megválasztásával – mondta Márki-Zay.

Úgy tűnik, a választókat nem nyugtatta meg a baloldal által adott „garancia”, Bíró László elvesztette a választást.

Márki-Zay Péter korábban több alkalommal tett antiszemita kijelentést, illetve szerepelt együtt nyíltan szélsőséges, zsidó- és cigányellenes politikusokkal. Egy január elején közzétett videójában az őt ért antiszemita vádakra reagálva arról beszélt, hogy a Fideszben „kevés” a zsidó.

Márki-Zay ezenkívül olyan fotót posztolt az úgynevezett Pegasus-ügyet követően Orbán Viktorról, ahol egy menóra előtt állt. A baloldal jelöltjének kijelentéseit hiába kritizálták zsidó szervezetek, Márki-Zay nem kért bocsánatot.

A baloldal kormányfő-aspiránsától a rasszista szóhasználat sem áll távol. Erre jó példa, amikor a közösségi oldalán december 12-én a szokásos heti videójában így viccelődött:

Na, van egy aranyos vicc. Ezt ismerik biztos, ugye, Stevie Wonderrel vagy éppen Ray Charlesszal is ismerős ez a vicc, amikor azt mondják, megkérdezik tőle a vicc szerint, természetesen egy interjúban, hogy hát milyen dolog vaknak lenni? Azt mondja, hát még mindig jobb, mintha néger lennék.

De Michael Jacksont is négerezte egy trianoni ünnepi beszéde alkalmával, és azt mondta a halott zenészről, hogy gazdag fehér nő.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.