Akárcsak most, Gyurcsányék már 2018-ban is közölték: Óbuda csak Szabó Tímeáé lehet

Az óbudai dealek vesztese akkor egyértelműen Kiss László lett, aki sokáig nem emésztette meg, hogy Szabó Tímea kitúrta a helyéről.

2022. 03. 21. 14:00
SZABÓ Tímea
Budapest, 2021. december 13. Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetõje napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. december 13-án. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Így történhetett meg, hogy Szabó Tímea tavaly ősszel rivális híján nyerte a baloldali előválasztást, ezért hosszú ideig úgy tűnt, hogy a Párbeszéd társelnökének egyedül a Fidesz–KDNP jelöltje, Bús Balázs lesz a kihívója az óbudai választókerületben. Sokak meglepetésére azonban január végén az egykori DK-s Rózsa László Péter, február elején pedig Varga-Damm Andrea is bejelentette, hogy megméreti magát a 10. számú választókerületben. A Jobbik volt politikusa azonban néhány héttel később váratlanul visszalépett. 

Szabóéknak tehát egyedül Rózsa László Pétert, a Valódi Demokrata Párt képviselőjét nem sikerült félreállítaniuk. Azt azonban elérték, hogy Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, aki korábban még Rózsát biztosította a támogatásáról, hirtelen arra kérte az egykori DK-st, hogy lépjen vissza, és támogassa ő is Szabó Tímeát április 3-án.

Borítókép: Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az Országgyűlésben (Fotó: Kovács Attila)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.