Az amerikai Bloomberg szerint amióta kirobbant az orosz–ukrán háború, a Fidesz növelte az előnyét az ellenzékkel szemben. Erre enged következtetni az is, hogy a március 15-i békemeneten, illetve állami ünnepségen jóval többen vettek részt, mint a Duna túloldalán, ahol is az ellenzék ráeszmélhetett: „a szomszédban zajló háború jócskán megnehezíti a kormányváltást". A neves hírügynökség mindenesetre „pürrhoszi győzelemként" ír a Fidesz–KDNP feltételezett diadaláról: szerintük ezért főként gazdasági szempontból kell majd nagy árat fizetni.
– A háború február végi kirobbanása óta nőtt a Fidesz előnye az ellenzékkel szemben – ezt már a liberális osztrák lap, a Die Presse írta cikkében, egyúttal odaszúrva a nagyobbik kormánypártnak, mondván: a választásokon neki lejt a pálya. Az osztrák lap az ellenzéket sem kíméli: mint írják, nem egyértelmű, hogy a szövetség a választási finisben képes lenne mozgósítani. Orbán Viktor miniszterelnök politikai pályájával kapcsolatban megjegyzik:
a kormányfő még nincs hatvanéves, de mindent elért, amit szeretett volna. Ráadásul továbbra sincs kihívója a párton belül.
Az uniós berkekben is irányadó londoni gazdasági lap, a Financial Times közben – magyar tudósítója révén – Márki-Zay Péter egy siófoki kampányrendezvényén járt, ahol az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kampányfőnöke, Zaránd Péter elpanaszolta a lapnak, hogy „amiatt nem tudják Orbánt még jobban Putyinhoz kötni, mert korlátozott a hangjuk a kormánypártokkal szemben”. Szerinte ezt az demonstrálja, hogy a Fidesznek országszerte tízszer annyi plakátja van, mint az ellenzéknek. Az FT magyar tudósítója csekély politikai tapasztalatú politikusként ír az ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, aki „nehezen jutott át Orbán médiagépezetén” – noha a lap maga is bevallja, hogy
Márki-Zay tájékozatlanságáról árulkodó üzenetei nem segítették az ügyét, ráadásul ezek a szövetségesei körében is negatív visszhangra leltek.