A magyar felsőoktatás példakép lehet az európai egyetemeknek

Barbara Oakley-val, az Oaklandi Egyetem professzorával beszélgettünk, annak alkalmából, hogy a Szegedi Tudományegyetemen tárta nagyközönség elé tanulást segítő kurzusának részleteit. Exkluzív interjúnkban szó esett az élethosszig tartó tanulásról, Finnország oktatásáról, valamint az online oktatás jövőjéről.

2020.03.26. Budapest Otthontanulás, távoktatás Fotó: Andras Eberling

– Miért Magyarországot választotta, hogy bemutassa A tanulás tanulása című kurzusát? Mi a benyomása a magyar oktatásról?

– Immár három éve dolgozom együtt a Szegedi Tudományegyetem munkatársaival, s mindig is le voltam nyűgözve jövőbe látó tevékenységüktől. El voltam ragadtatva, amikor felkértek, hogy jöjjek el Magyarországra és mutassam be a kutatásomat. Először vagyok itt, és azt kell mondanom, Magyarország nyomot hagy az emberben. A több száz ország egyetemei közül a Szegedi Tudományegyetem a legjobb, ahol valaha életemben megfordultam. 

Zászlóvivők abban az oktatási módszerben, amiben a diákokat olyan tudással vértezik fel, hogy versenyképesek legyenek az egyre inkább modernizálódó világban. A magyar felsőoktatás így példakép lehet az európai egyetemeknek.

– A Szegedi Tudományegyetem egyike azon hazai felsőoktatási intézményeknek, amelyik modellváltást hajtott végre. Ön szerint pozitív hatással volt az egyetemre ez az átalakulás?

– Az innováció az oktatásban mindig egy kockázatos üzlet, mivel sosem jósolható meg teljes bizonyossággal a kísérlet kimenetele. A Szegedi Tudományegyetem az egyike azoknak, amelyek kipróbálják ezt az innovációt, s azt kell mondanom, hogy a legjobbat hozzák ki a fennálló új helyzetből. Éppen ezért reménykedem abban, hogy ez végül pozitív eredményeket hoz, különösen a Szegedi Tudományegyetem esetében is.

– Mit gondol az online és hibrid oktatásról?

– Világszinten általánosságban a diákok az online oktatást kedvelik jobban. Ismerek egy professzort, akinek az órája olyan népszerű volt, hogy háromszáz diák érdeklődött iránta, ezért online körülmények között kellett tartania az előadását, mert nem volt ennyi férőhely egy osztályteremben sem. Ezen a diákok felháborodtak, hiszen imádták a jelenléti órákat a tanárral, azonban két év elteltével a tanár többé már nem tanít jelenléti oktatásban, mert a tanulók véleménye megváltozott, és sokkal jobban megkedvelték a virtuális oktatást. Az igazság az, hogyha a tanuló kezébe adjuk a döntést, akkor ő inkább az online lehetőséget fogja választani, de ez nem minden esetben igaz. Még léteznek a tantermi oktatásnak is terei, olyan gyakorlati tudás esetében, amit kizárólag jelenléttel lehet elsajátítani. Azonban ha tetszik, ha nem, az online oktatás egyre nagyobb térfoglalása lesz látható az elkövetkező időkben. A szegedihez hasonló intézmények magukba foglalják és intézményesíteni tudják az online oktatást a hagyományos oktatáson belül.

– Említette, hogy a diákok inkább az online oktatást választják a hagyományossal szemben. Fontosabb tehát a tanuló döntése, mint az, hogy melyik módszerrel tanulhat hatékonyabban?

– Szerintem az a legfontosabb, hogy a gyermekek megfelelő oktatást kapjanak. Valljuk be, a jelenlétben oktató tanárok fele átlagon aluli szinten tanít. Tehát ha döntést adunk a tanuló kezébe, hogy online, vagy offline vegyenek részt az órán, akkor gyakorlatilag azt a döntést hozhatják meg, hogy milyen minőségű oktatást kapjanak. Egy jó tanár ösztönzi a diákjait. Van, aki az osztályteremben, s van olyan tanár, aki online jobb ebben. Ha vannak nagyon jó osztályteremben tanító pedagógusaik, akkor arra az órára be fog járni, viszont, ha nincs, akkor választhatja az online opciót. Ez segítheti őket abban, hogy minél több módon tanuljanak, ne csak egyféleképpen, ami egyébként az agyi neuronoknak is kedvező.

– Gondolja, hogy a tantermek digitalizációja növeli a tanulás és a tanítás hatékonyságát?

– A nem várt, meghökkentő, hagyományostól, unalmastól eltérő dolgok vonzzák a figyelmet. Azonban még mindig azt mondom, hogy egy sterilebb otthoni környezetben, speciális effektekkel ellátott online tananyag sokkal hatékonyabb, mint a digitalizált osztálytermi oktatás, mert a tanteremben sokkal gyakoribb a figyelemelterelés lehetősége. 

Remélem, hogy a jelenléti oktatók felismerik, hogy fel kell venniük a versenyt az online tanárokkal, s ezáltal fejlesztik majd a saját módszereiket.

– A tanár hozzáállása is hatalmas benyomást tesz a diákok véleményére?

– Sajnos a tanárok felvértezték magukat azzal az állásponttal, hogy az online oktatás rossz, mert a tanteremben élték le az életüket. Sokuknak rettentő kényelmetlen interneten tanítani és nehéz nekik érdekes online tartalmakkal előállni diákjaiknak, ezért a tanárok gyakran panaszkodnak akár közvetlenül diákjaiknak is, ezzel pedig hatással vannak rájuk.

– Hozna az online oktatás melletti gyakorlati példákat?

– Vegyük például a saját kurzusomat. Összehasonlítva a jelenléti óráimmal az Oaklandi Egyetemen, ahol csupán 25-30 embert tanítok egy időben, addig A tanulás tanulása kurzusomnak több mint hárommillió hallgatója van világszerte. Ráadásul számos nyelven, így a világon bárki hozzáférhet. A minap Líbiából kaptam levelet, egy diáktól, aki négy éve végezte el a kurzusomat, majd annak köszönhetően szerzett mérnöki végzettséget. Nagyon hálásak az emberek azért, hogy az idegrendszeri működést le tudtuk nekik fordítani érthető nyelvre. 

– A politikában gyakran felmerül Finnország tökéletes oktatási rendszerének éltetése, amelyben például nincsen egységes tananyag, illetve kivezetnék a kézírás tanítását. Ezeknek a régi tanítási módszereknek a megszüntetése hogyan befolyásolja a gyermekek fejlődését?

– Egyáltalán nincs rendben ezeknek a hagyományos oktatási elemeknek a lebecsülése. Sajnos népszerű lett annak az ötlete, hogy ne tanítsanak kézírást a gyermekeknek, miközben kutatások bizonyítják, hogy ezt nagyon fontos lenne elsajátítaniuk. 

Ha megtanulnak kézzel írni, akkor idegrendszerük hamarabb képes lesz felismerni a beszédhangokat. Ezek a káros ötletek arra épülnek, hogy későbbi felnőtt életükben mit fognak hasznosítani, például hogy egy egyszerű összeadást számológéppel is képesek lesznek elvégezni. Akkor miért is kellene megtanulniuk a gyerekeknek egyszerű összeadásokat vagy a szorzótáblát? Valójában az egészséges idegrendszeri hálózat kialakulása függ ettől.

– Szóval, ha a tudás egy ház lenne, akkor ezek a tanítási módszerek jelentenék a ház alapját?

– Ez egy tökéletes metafora. Ha az idegrendszeri hálózat emlékszik egy alapvetésre, amely jelen esetben a kézírás – vagy említhető a szorzótábla is – akkor sokkal hamarabb képes befogadni egy új koncepciót, az arra épülő tananyagot.

– A tanulás tanulásának technikája többek között, hogy a nyelvtanulás módszerével a matematikát is el lehet sajátítani. Lehetséges, hogy aki eddig humán típusú tanuló volt, az a reál tárgyakban is brillírozhat?

– Egy gyermeknek lehet természetes adottsága, hogy nagyon jó matematikából. Azonban akinek nincs meg ez az adottsága, az is elsajátíthatja. Nagyon rossz megközelítés a humán és reál tárgyakra osztás, ezzel előre kondicionáljuk gyermekeinket, pedig lehetnek egyszerre mindkét tárgyból is sikeresek. Ha tudjuk, hogy ugyanazon az idegrendszeri szálon tanuljuk meg az anyanyelvünket, mint a matematikát, akkor aki nyelvtanulásban jó, az nem zárja ki, hogy a számtanban is boldoguljon. Ezért is lenne fontos, hogy ne csak egyféle utat járjanak be a diákok, mert végső soron a karrierjükben az fogja őket kiemelkedővé tenni, ha más dologhoz is értenek, mint társaik, és széles érdeklődési körűek.

– Milyen hatása van annak, amikor valaki kilép a komfortzónájából, s valami új területen próbálkozik?

– Amikor valami újat tanulunk, akkor az az éppen létrejött neuronoknak is kedvez, mivel ettől tudnak beépülni a régiek közé. Nagyon fontos megőrizni őket, mert segíthetnek a depresszió elkerülésében, tehát elősegítik a lelkesedést, így a tanuláshoz való kedvet is. 

Ha újra és újra ugyanazt vagy hasonló információt kapnak a neuronok, akkor elpusztulnak, mert nincs mibe kapaszkodniuk. Szóval én támogatom, hogy életünk végéig új dolgokat kellene tanulnunk.

– Az életkor sem akadálya a tanulásnak? 

– Én 1955-ös születésű vagyok, tehát idén töltöm be a 67. életévemet, mégis nagyon szeretnék megtanulni magyarul. Nyilván akcentussal fogom beszélni, illetve szenvedni fogok, mert az agyam teljesen más nyelvtani szabályokhoz van szokva. Azonban meg fogom értetni magam, tudok majd kommunikálni magyarokkal. Az is biztos, hogy jó pár évbe telne az elsajátítása, tekintve, hogy mennyire nehéz, összetett és csodálatosan szép a magyar nyelv. 

A racionális megközelítés az, hogy mivel egy újszülöttnek minimum két évbe telik megtanulni a saját anyanyelvét, így magunknak is ennyit kell megadni alapként.

– Ön szerint milyen lenne egy tökéletes oktatási rendszer?

– Nagyon nehéz ezt megmondani, mert az ember tökéletlen. Én a jó tanításban, a jó tanárokban látom a lényeget. Nem csupán a jelenléti oktatás szintjén, hanem online kurzusok tanárai is segíthetnek egy jelenléti óra anyagát kiegészíteni. A Szegedi Tudományegyetem is ezt teszi. Egyrészt a saját oktatóit használják, másrészt pedig akár külföldi előadók segítségét is kérik az oktatásban. Szóval gyakorlatilag egy világméretű oktatási rendszerben működnek, amely megmutatja az egész világnak, hogy mennyire kiválóak a magyar tanárok. 

Én is személy szerint izgatottan várom, hogy felvegyek egy kurzust, ami a magyar történelemről és kultúráról szól. Alig várom, hogy minél többet megtudjak Magyarországról.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Éberling András)