Hatalmi harc indult a miskolci baloldalon

A választások után máris megpuccsolta a DK Miskolc baloldali polgármesterét.

Magyar Nemzet
2022. 04. 08. 15:33
Nagy tömeg gyűlt össze a kimaradó villamosok miatt Forrás: Fidesz Miskolc
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veres Pál elveszítette a rendeletalkotáshoz szükséges közgyűlési többségét, mert a miskolci baloldal több tagja kihátrált a polgármester mögül – olvasható a miskolci Fidesz közleményében. Mint írják,

úgy tűnik, hogy a baloldali összefogás a választások után Miskolcon is meghasadt. Ebbe a belső leszámolási folyamatba próbálják belekeverni a Fideszt is. 

A várost egy nyolcmilliárdos giga-hitelcsapdába akarták belerángatni a csütörtöki közgyűlésen, ami egyet jelentett volna azzal, hogy Miskolc csődbe megy. Ezt a tervet frakciónk az első pillanattól ellenezte, a DK frakciója pedig utólag kihátrált – fejtik ki a közleményben. 

„Frakciónk eleve nem támogat olyan intézkedéseket, amelyek nem szolgálják a várost vagy a miskolciak érdekeit. Az pedig már a politikai vicc kategóriája, hogy Miskolc baloldali polgármestere a jobboldali ellenzékkel akarja megszavaztatni a rendeleteit, amikor a saját frakciójának DK-s képviselői sem támogatják ebben” – mutat rá a miskolci Fidesz. 

Hozzáteszik, „Miskolcon a tegnapi nappal új szintre lépett Veres Pál és a várost irányító Velünk a Város frakció kapcsolata. Miskolc baloldali vezetői már a közgyűlésben sem képesek egymással szót érteni. Alkalmatlanok a város vezetésére”.

Borítókép: illusztráció, Miskolc (fotó: Fidesz Miskolc)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.