A Fenyő-ügyben egykor nyomozó Kovács Lajos a vádemelés hírére annyit mondott lapunknak: úgy tudja, a bizonyítékok zárt egységet alkotnak, a vádemelés így nem lepte meg, erre számított.
Mint arról beszámoltunk, a 21 évvel ezelőtti merénylet feltárásban az jelentette a fordulatot, hogy 2017. szeptember 17-én Gyárfást zsarolni kezdték. A Jozef Rohác köreiből ismert szlovákiai magyar, Imrich K., valamint egy egykor MSZP-közeli, német állampolgárságú vállalkozó azzal próbált meg pénzt kipréselni tőle, hogy korábbi, Portik Tamással folytatott beszélgetéseinek részleteivel szembesítették, majd egy hanganyagot is bedobtak a postaládájába. A sportvezető tájékoztatta erről akkori ügyvédjét, Bánáti Jánost, barátként pedig az azóta menesztett fellebbviteli főügyészt, Ihász Sándort, valamint a hatóság képviselőjét, Horváth András miniszteri biztost, de csak hosszú tétovázás után tett feljelentést.
Gyárfás a dokumentumot és a kazettát 2017. november 27-én átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának, amelyek alapján 2018. április 17-én az utcán őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A Nap TV és az Magyar Úszószövetség volt elnöke a nyomozás során következetesen tagadta, hogy bármilyen módon köze lett volna Fenyő meggyilkolásához.

Fotó: Havran Zoltán
A nyomozók 2018 derekán nyolc helyszínen, így Németországban, valamint a Farkasréti temetőben 32 papírzsáknyi hanganyagot foglaltak le. A felvételeket éveken át Portik rögzítette és helyezte, helyeztette el az általa biztosnak hitt helyen. Ezek között a temetőben talált hanghordozókon Gyárfás és Portik beszélgetései voltak, amelyek az eljárás szempontjából perdöntők lehetnek.
A vádirat pontos szövege egyelőre nem ismert, ám információink szerint a terhelő adatok tanúvallomásokon, számos objektív körülményen, valamint a lefoglalt hanganyagokon alapulnak.
A Magyar Nemzetnek korábban lehetősége nyílt megismerni a hanganyagok leiratait, melyek alapján kijelenthető: olyan felvétel nincs a nyomozati anyagok között, amely magát a gyilkossági megbízást tartalmazza. Az is tény, hogy Portik az általában sötétedés utáni órákban, a budai utcákon bolyongva folytatott beszélgetéseken rendszeresen témaként hozta fel a Fenyő-gyilkosságot. A volt olajbűnöző a leiratok tanúsága szerint számos alkalommal utalt rá, hogy ő szervezte meg Fenyő megölését, amiért Gyárfástól hálát és segítséget várt. A sportvezető ugyan többször megpróbálta hárítani Portik felvetéseit, de válaszai nem voltak ellentmondást nem tűrők. Gyárfás szerint viszont ezt csak egyesek akarják így magyarázni, szerinte a „nem”-nél nincs erősebb cáfolat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!