Kövér László: A legfontosabb, hogy az elmúlt tizenkét évben elért eredményeket meg tudjuk őrizni

A nagy támogatással újraválasztott parlamenti elnök az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az EU tevékenységéről: a szervezet szerinte Magyarországra legyűrendő ellenfélként tekint.

Magyar Nemzet
Forrás: InfoRádió/Infostart2022. 05. 03. 20:32
null
20211015 Budapest Kövér László, az Országgyűlés elnöke Fotó: Katona Vanda Magyar Nemzet Fotó: Katona_Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Négy évre vállaltam, nem áll szándékomban lerövidíteni, remélem, nem is kerül rá sor – nyilatkozta Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén ismét házelnökké választott Kövér elmondta, nem akart más politikai pozícióba kerülni, jelenlegi helyén képzelte el magát a 2022-vel induló politikai ciklusban is.

Arról, hogy mit változtatna meg az új ciklusban, Kövér elmondta, hogy semmit sem változtatna meg, ha nem muszáj, de nem zárta ki, hogy olyan probléma merül fel, ami eddig nem volt, és akkor a szabályokat a valósághoz hozzá kell majd igazítani.

Az új ciklus legfontosabb kérdéseit, problémáit még nem látja, most ugyanis minden bizonytalan – utalt a háborús helyzetre a házelnök.

A legfontosabb teendője az új ciklusnak az lehet, hogy azt a pozíciót, amit Magyarország az elmúlt 12 évben elért, azt meg tudjuk őrizni, ennél fontosabb, hogy az ország fizikai biztonságát megőrizzük

– fogalmazott.

Magyarország szövetségi rendszereinek szilárdságára már kisebb optimizmussal gondol, a V4-es együttműködésnek sem tett jót a háborús helyzet, és a nyilatkozatokból kiderült a különbség, de az érdekek továbbra is összefűzik Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot és Magyarországot, még ha meg is bicsaklott a V4-es együttműködés szakítószilárdsága.

Arról, hogy miként lehet megtalálni ebben a bonyolult rendszerben az ország barátait, Kövér kijelentette, nem akar neveket vagy országokat mondani, de számos olyan politikai vezető van ma hatalmon a világban, aki erősen korrumpálható, képességtelen, cinikus vagy Európa tönkretételéhez asszisztál, sokkal kevesebben vannak azok, akik ezt viszont kimondják, így pedig nehéz barátokat találni.

Nem mindenki olyan bátor és hangos, mint mi vagyunk

– mondta a házelnök. Hozzátette: azért az EU-n kívül is van élet, utalva ezzel a Szerbiával kötött, szerinte mintaszerű együttműködésre. Kövér László szerint történelmi, EU-n belüli együttműködést lehetett volna kötni a Baltikumtól a Balkánig, amikor a háború megérkezett, ebben Lengyelországé lett volna a vezető szerep.

Az élet azonban most azt hozta, hogy a konzervatívok – szokásuk szerint – inkább arra vigyáznak, ami van, nem akarnak nagy újításokat

– jegyezte meg.

Kövér az Európai Uniót most úgy látja, mint amely szervezet Magyarországot legyűrendő ellenfélnek látja, és olyan dolgokba szól bele, amelyekhez nincs köze, miközben komoly problémák fölött huny szemet.

Emellett az interjúban Kövér megoldandó feladatnak nevezte a kormányzat előtt, hogy legyen elég tanerő az iskolában és elegendő rendőr az utcán, meg kell teremteni egy olyan egyensúlyt, amely lehet, hogy létezett a két világháború között e két, korábban megbecsült szakma mentén. Kiemelte az orvosok bérrendezését, és sürgette, hogy a pedagógusok korábbi életpályamodellje után most újra elővegyék az ő jogos bérköveteléseiket.

A baloldalról szólva Kövér elmondta, hogy szerinte nehéz volt ellenzékinek lenni az elmúlt 12 évben, mert egyrészt részesei voltak az ország korábbi tönkretételének, másrészt mindenképpen mást akartak mondani, mint a kormány, nem tudták megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, nem tudták megkülönböztetni azokat a dolgokat, amelyekben együtt kell működni a kormánnyal azoktól, amelyekben alternatívát kell kínálni, ennek szerinte részben szellemi képességbeli hiányosság volt a gyökere.

Van még energiája, hogy valamit csináljon, luxus lenne egy nemzetközi tekintéllyel bíró szereplőt mellőzni. Nem akarok a nevében beszélni, de az elmúlt ciklusában felépített magának egy olyan ismertséget, amely a természethez és a vízhez kötődik, számomra evidens, hogy ilyen irányú munkát folytasson, akár egyfajta jószolgálati nagykövetként

– mondta el véleményét a leköszönő államfő, Áder János munkájáról.

A megválasztásáról szólva Kövér közölte, hogy szerinte egy harmincéves íratlan szabály érvényesült akkor, amikor nagy többséggel, ellenzéki szavazatokkal együtt (199 megszerezhető voks közül 170-et kapott) választották újra házelnökké a parlamentben. Végül abból, hogy az ellenzéknek csak egy kisebb része vonult ki az alakuló ülésről, azt a következtetést vonta le, hogy nemcsak egy új ciklust, de talán egy új korszakot is lehetne kezdeni 2022-ben.

Borítókép: Kövér László (Fotó: Katona Vanda)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.