Tavaly az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) visszakapta a technikai számát, így nemrég a vallási tevékenységet végző szervezet számára már sorozatban másodszor ajánlhatták fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát a magyar polgárok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2021-re vonatkozó beszámolójából kiderül, Iványiék nem hiába csaptak óriási purparlét a nyilvánosságban az elmúlt években, az őket övező figyelem ugyanis a felajánlások mértékében is megmutatkozott.
A NAV által közzétett dokumentumból ugyanis kiderül, hogy a MET körülbelül 316 millió forintot kalapozott össze majdnem negyvenezer felajánlótól 2021-ben. Ezzel a technikai számmal rendelkező szervezetek közül az ötödik helyre kerültek abban az évben, maguk mögé utasítva a Hit Gyülekezetét, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH) is. A Magyarországi Metodista Egyház viszont mindeközben körülbelül 15 millió forintnyi egy százalékot gyűjtött össze. Ezt azért érdemes külön megjegyezni, mert Iványiékat szokás metodistának nevezni, ám a metodista világszervezet nem tartja őket annak.
Mint ismert, a MET-nek évekig nem volt technikai száma, amelyre az egyházi egy százalékot fel lehetett volna ajánlani, mivel Iványi szervezete a magyar szabályozás szerint nem minősül egyháznak. A MET ennek ellenére jogosult lett volna ezekre a felajánlásokra, ugyanis ez vallási tevékenységet végző szervezeteknek is jár, csakhogy Iványi Gábor nem volt hajlandó kérvényezni az adóhatóságnál, hogy kapjanak technikai számot. A lelkész ezt azzal magyarázta, hogy a kérvénnyel elismerték volna, hogy a MET nem egyház, csak vallási tevékenységet végző egyesület.
Ám az Orbán-ellenes lelkész tevékenységét nem csak az egyházi egy százalékkal lehet támogatni. Ott van ugyanis Iványi Oltalom Karitatív Egyesülete is, amely a civil szervezeteknek felajánlható egy százalékokból részesülhet, és amelynek több mint 45 millió forintot utaltak ki a 2021-ben felajánlott egy százalékokból.