Az elmúlt években jelentős előrelépések történtek az állatvédelemben

A kormány célja, hogy Magyarország öt éven belül Európa élvonalába tartozzon az állatvédelem területén is.

Bákonyi Ádám
2022. 06. 14. 11:26
Farkas Sándor
Farkas Sándor Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Rebeka napirend előtt arról beszélt, hogy bár az állatvédelmi miniszteri biztos személyében már van külön felelőse az állatvédelemnek, ami nagy eredmény, az állami tulajdonba került nagy testű állatokat gondozó Dharma Ló Menedék Alapítványnak mégsem nyújt segítséget a kormány. – Az alapítvány már öt éve gondozza az állam állatait, de ígéreteken kívül semmit sem kapott, pedig együttműködési megállapodást kötött az Agrárminisztériummal – mondta a Párbeszéd politikusa, aki reményét fejezte ki, hogy csak adminisztratív hibáról van szó, és rendezik a helyzetet. Kiemelte: fontos lenne segíteni az állatvédő szervezeteknek, mert ezen a területen is súlyos a helyzet, sok a segítségre szoruló állat, miközben az állatmenhelyek megteltek.

Az agrártárca államtitkára válaszában hangsúlyozta: az elmúlt években jelentős előrelépést értek el az állatvédelem ügyében, nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek a képviselő leírta. 

– Mindenekelőtt szeretnénk köszönetet mondani valamennyi állatvédő civilnek és civil szervezetnek, amiért megfeszített erővel folytatják áldozatos, odaadó munkájukat az állatok védelme érdekében, megmutatva azt, hogy mekkora ereje van az állatszerető magyaroknak – tette hozzá Farkas Sándor. Hangsúlyozta: a cél, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítsék, hogy javuljon az állatok helyzete, így jogalkotással, szemléletformálással és pénzügyi források biztosításával is.– Magyarország kormánya az elmúlt évben megközelítőleg 67 állatvédő civil szervezetet támogatott 141 millió forinttal, amely által Magyarország minden megyéjében hathatósan tudunk segíteni a szervezetek munkájában. Nem titkolt célunk, hogy Magyarország öt éven belül Európa élvonalába tartozzon az állatvédelem területén is, de tudjuk, hogy ehhez rengeteg munka szükséges, és a civil szervezetekkel való együttműködés elengedhetetlen – mondta az államtitkár. Közölte: a Dharma Ló Menedék Alapítvány és az Agrárminisztérium között 2021 májusában júniusában jött létre együttműködési megállapodás, amelyben a Dharma Ló Menedék Alapítvány vállalta az állatvédelmi hatóság által lefoglalt és elkötött lovak befogadását és szakszerű gondozását. – A megállapodásban az Agrárminisztérium részéről ingatlanfelajánlásra vonatkozó kötelezettségvállalás nem történt, ahogy ingatlanfelajánlás sem – mondta Farkas Sándor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.