Az elmúlt hetek botrányait követően arról szóltak a hírek, hogy puccs zajlik a 3 százalékosra zsugorodott párt elnöke ellen. Végül, miután lemondott posztjáról Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, rendkívüli választmányi ülést hívtak össze a pártban.
Káosz a Jobbik választmányi ülésén + videó
A Facebookról tudták meg a Jobbik rendkívüli választmányi ülésén résztvevők, hogy lemond elnöki posztjáról Jakab Péter – legalábbis ezt mondta a Mediaworks–Hírcentrum kérdésére Lukács László, a párt alelnöke. Z. Kárpát Dániel pedig arról beszélt, hogy haladéktalanul összeül az országos elnökség.

Ezen azonban nem jelent meg Jakab, aki közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond az elnökségről, ám a frakciót továbbra is vezeti szeretné. Z. Kárpát Dániel, a párt egyik alelnöke azonban a választmányi ülést követően nem volt hajlandó elárulni, hogy mi lesz Jakab Péter további sorsa.
A politikus szerint haladéktalanul összeül az országos elnökség, és döntenek arról, hogy miként tartják meg a tisztújítást. Z. Kárpát Dániel arról is beszélt, hogy az elnökhelyettes, tehát Potocskáné Kőrösi Anita, viszi átmenetileg a „szekeret”.
További Belföld híreink
Az alelnök bízik abban, hogy nem fogják tömegek elhagyni most a pártot, de leszögezte, hogy önvizsgálatot kell tartaniuk. Szabó Gábor, a Jobbik országos választmányi elnöke azt mondta, hogy mindannyiukat meglepte Jakab Péter lemondása és rosszul érinti őket.
Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!