A műsorvezető felvetette, hogy nincs szó arról, hogy az olajembargó mennyi ideig jelenthet megoldást a közép-európai országoknak. Veszélyt jelent-e az importvám? – kérdezte.
– Az igaz, hogy Magyarország keményen állta a sarat
– jegyezte meg az uniós tárgyalásokról Orbán Viktor, aki megjegyezte, hogy a csehek és a szlovákok nem álltak ott mellette az éles helyzetekben. A kormányfő szerint a józan ész győzött, amikor elfogadták, hogy azoknak az országoknak nem megoldás a tengeren keresztül szállított olaj, akik jelenleg szinte kizárólag csővezetéken kapják ezt a nyersanyagot.
– Nagyon kevés ország van olyan stabil politikai helyzetben, mint Magyarország – vetett fel egy szempontot Orbán Viktor a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatosan. Szerinte nem csupán „sunyiskodásról” van szó, amikor őt küldik ki megharcolni ezeket a vitákat.
– Friss felhatalmazás van mögöttünk, kétharmados győzelmet arattunk, a kormány gyorsan tud dönteni, mert háborús vészhelyzet van
– sorolta Orbán Viktor. Hozzátette: A francia elnök helyzete hasonlatos még a magyar vezetéshez, aki szintén most nyert választást megnyugtató előnnyel.
A gázcsatában más érvelés kell
– Ha kiáll az ember az olajembargó ellen, akkor mindenki megtámadja
– emlékeztetett a kormányfő.
A gázembargóval kapcsolatosan elmondta, ugyanúgy kezdődik a felvetése, mint anno az olajembargóé. Először csak lebegtetik, Németország élből elutasítja, majd pár hét elteltével megváltoztatják a véleményüket. Itt már nemcsak arról van szó, hogy Magyarországnak nincs alternatívája, hanem egész Európát tenné tönkre. Orbán Viktor abban bízik, hogy a józan ész kerekedik majd felül.
Orbán Viktor kijelentette: nem szabad elvitatni, hogy Ukrajnának joga van megvédeni saját magát.
– Nem az a kérdés, hogy ők mit csinálnak. Az igazi, kérdés, hogy mi, nyugatiak és az amerikaiak mit csinálnak. Arra kellene eszközöknek bevetni, hogy béke legyen
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!