„Több ország fellélegezhet, és persze csöndesen néhány ország is – például Németország, azon belül is Brandenburg – haszonélvezője lesz annak, amit Magyarország Brüsszelben kiharcolt” – jelentette ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Mandinernek adott interjúban. Mint mondta, az Orbán Viktor által elért eredmény érdekében a politikusokkal meg kellett értetni, hogy itt fizikai és kémiai valóságról van szó. „Át kellett állítani a gondolkodást arra, hogy ezzel a hatalmas ellenszéllel szemben próbáljuk elmondani a fizikai valóságot. Mert ez az egész nem csak Magyarországról és nem a Molról szól, bár sokan szeretnék úgy beállítani, hogy a vállalat rövid távú profitérdekei vannak mögötte” – fejtette ki Hernádi Zsolt a hetilapnak, hozzátéve, hogy nekik közép-európai ellátásbiztonsági felelősségtudatuk van.
Hernádi Zsolt megjegyezte: Közép-Európa speciális helyzetben van, és senkinek nincs joga agyonütni egy teljes régiót, márpedig a totális embargó ezt jelentette volna.
Minden energiahordozó drágább lesz, és nem rövid ideig. Európa igen súlyos problémát okozott magának a szankciós csomaggal
– mutatott rá a Mol vezetője, aki szerint az intézkedés rövid távú hatását nézve sokkal fájdalmasabb az Európai Uniónak, mint Oroszországnak. „Amikor valakitől elvesszük a piacát, kényszerhelyzetbe hozzuk, ő pedig meg fogja találni az új piacot. Így lesz ez az orosz olajjal is. Vagyis Moszkva fel fogja számolni a saját függőségét, az eddigi utakat aligha lehet majd visszaépíteni, hiszen elkészülnek az új beruházások, amelyeknek aztán meg is kell térülniük” – magyarázta, hangsúlyozva, hogy
félrevezetés azt állítani, hogy az embargós politikával térdre kényszerítjük az orosz gazdaságot.
Hernádi Zsolt az átállásról úgy fogalmazott: „Aki azt mondja, néhány hónap alatt cseréljük le az Ural típusú olajat, annak fogalma sincs a szerves kémiáról.”
A felmerült gázembargóról pedig leszögezte, „ez a lépés Németországot 1945 óta nem látott válságba sodorná”. Noha az olajnál még lehetnek különböző beszerzési szcenáriók, a gáznál szerinte „nincs más opció”.