Itt a bejelentés: a kormány vizsgálja az üzemanyagárakat
A mostani várakozások szerint 8 százalékra csökkenhet az infláció decemberre.
A mostani várakozások szerint 8 százalékra csökkenhet az infláció decemberre.
A kiskereskedelemben novemberben még erősen érezhető volt az üzemanyagársapka, a boltok forgalma viszont a magas infláció miatt csökkent.
Az elvtelen ellenzék régen az ársapka miatt hisztériázott, most meg azért, mert nincs.
A baloldaliaknak mindennel és mindennek az ellenkezőjével is bajuk van.
Hazánk Európában egyedüliként tartotta tizenhárom hónapon át kiemelkedően alacsony szinten a benzin és a gázolaj árát. Ez sem kevés.
A döntés okaként egyértelműen a brüsszeli szankciókat nevezte meg a kormány.
Az intézkedés kedden 23 órától lépett életbe, a benzin literenkénti irányadó ára 641, a dízelé 699 forint.
Ilyen felpörgő vásárlások mellett nem tudják teljesen ellátni a hazai igényeket, importra van szükség.
Épp elég volt a lakosságnak a szeptemberi rezsiszámla, az októberi üzemanyag-drágulás már nem hiányzott.
A jelenlegi bizonytalan háborús gazdasági helyzetben is az a lényeg, hogy küzdeni kell az inflációs nyomás ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyéni akciókban és a korábbinál kevésbé szervezetten érkeznek.
Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni a baloldalon.
Közösen megálljt lehet parancsolni a kampány során az ellenzék részéről megfogalmazott rágalmaknak, üzente az államtitkár.
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Recep Tayyip Erdogan szerint Izraelnek le kell állnia a támadásokkal.
Az amerikai hadsereg négy feltételezett „narkoterroristát” ölt meg a legutóbbi, Venezuela partjainál kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított hajó elleni csapásban – jelentette be pénteken Pete Hegseth hadügyminiszter.
A volt német kancellár kiemelte: a magyar kormányfő mindig kompromisszumra törekedett az európai színtéren.
Bombameglepetést hozott a labdarúgó NB I 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzése.
Erős nemzetet csak erős családokkal lehet építeni – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Valami nagyon nem stimmel az intersztelláris üstökössel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.