idezojelek

Nincs rajta sapka

Hazánk Európában egyedüliként tartotta tizenhárom hónapon át kiemelkedően alacsony szinten a benzin és a gázolaj árát. Ez sem kevés.

Kiss Gergely avatarja
Kiss Gergely
Cikk kép: undefined

Azt mondja az autós a benzinkutasnak: – Tele kérném a hatósági árasból! – Mire a válasz: – Kedves uram, itt a benzin litere 640 forintba kerül.

– De a másik kútnál 480 forint, igaz, ott most éppen kifogytak az üzemanyagból – hökkent meg az illető. – Ja, ami nincs, az nálunk is 480 forint – zárta le a beszélgetést a kutas.

Valahogy így ért véget Magyarországon az üzemanyagárstop. Hazánk Európában egyedüliként tartotta tizenhárom hónapon át kiemelkedően alacsony szinten a benzin és a gázolaj árát. Ez sem kevés. A kormány 2021. november 15-étől vezette be a literenkénti 480 forintos plafont. Az intézkedés első ütemben három hónapra szólt, azaz idén február 15-ig. Ezt a határidőt háromszor hosszabbították meg, a legutolsó dátum december 31-e volt. Menet közben azonban kiderült, hogy addig nem húzható ki a lépés.

Mindenki saját szemével láthatta a kígyózó autók sorát a kutaknál. Pánikvásárlások apasztották az amúgy is korlátozottan elérhető mennyiséget. Mert elegendő üzemanyag már nem állt rendelkezésre. A Mol százhalombattai finomítója műszaki okok miatt nem tudott teljes kapacitással működni, az import elakadt, majd hétfőtől élesedett az Euró­pai Unió Oroszországgal szemben bevezetett embargója.

Bekövetkezett az, amitől tartottunk. Mostantól szankciós benzinárak érvényesek egész Európában – foglalta össze a helyzetet Orbán Viktor miniszterelnök.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa úgy vív csatát Oroszország ellen, hogy lemondott a legnagyobb energiaellátójáról. Az orosz olaj az igények több mint negyedét fedezte a háború előtt. A szankcióval sikerült azonnali, 40-50 százalékos áremelkedést produkálniuk az elszánt brüsszeli harcosoknak. A világpiacról drágábban lehet olajhoz jutni. A távolabbi földrészekről érkező fekete arany szállítása pedig önmagában sem olcsó mulatság. A kormány mentességet ért el Magyarországnak az embargó alól, így továbbra is vásárolhatunk csővezetékes orosz olajat. Ezzel a közvetlen ellátásunk nem kerül veszélybe, de a közvetett hatások alól nem lehet teljesen kibújni.

A mozgástér szűkül, nehezebben és drágábban lehet üzemanyagot behozni.

A történet belpolitikai szempontból sem mellékes. Most újra mindenki meggyőződhet arról, hogy mekkora jellemóriásokból áll a baloldali politikai mezőny. Dávid Ferenctől Róna Péterig sokaktól lehetne hosszan idézni azokat a mondatokat, amelyek valamiféle szörnyű intézkedéseknek láttatták az árstopok bevezetését. Nem kell ársapka, nem kell rezsicsökkentés, a piachoz kell alkalmazkodni – szólt a balliberális mantra. Hát, akkor most tessék örülni! A szankciós kényszerhelyzet előállt, lehet piaci áron tankolni.

A Demokratikus Koalíció ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, az árnyékkormány nem árnyéka önmagának. Villámgyorsan megszületett az új agymenés: „Orbán kétszáz forinttal megemelte az üzemanyag árát. Folytatódnak a megszorítások.” Bravó! Megéltük, hogy a balliberálisok egyszerre átváltoztak félelmet nem ismerő rezsiharcosokká. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ha hatalomhoz jutnak, akkor nemhogy tizenhárom hónapig, de egy napig sem lesz többet ársapka az üzemanyagokon. Ahogy nem lesz rezsicsökkentés, kamatstop és már családokat védő intézkedés sem.

Az Orbán-kormány a mostani lépésével nem adta fel a küzdelmet, a vállalkozásokat és a lakosságot több területen tovább segítik az áremelkedéseket fékező lépések. Lesz még teendő bőven, a háború sem Ukrajnában, sem az energia frontján nem ért véget. A magyar baloldal pedig saját magát minősíti azzal, ha egyszer az a baja, hogy van az üzemanyagon sapka, máskor meg az, hogy nincs rajta sapka.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Bognár Ferenc)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.