Ujhelyi visszakozott, a szombathelyi polgármester lehet az MSZP új társelnöke

Levélben közölte a szocialistákkal Ujhelyi István EP-képviselő, hogy mégsem indul a pártvezetői posztért.

2022. 06. 29. 8:26
Ujhelyi István
Budapest, 2017. augusztus 3. Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt alelnöke, a párt európai parlamenti képviselõje az LMP társelnökével, Hadházy Ákossal közösen, Rendkívüli parlamenti ülés a CEU és a devizahitelesek kilakoltatása ügyében címmel tartott sajtótájékoztatóján az Országgyûlés Irodaházában 2017. augusztus 3-án. MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Politikai közösségünk jelentős személyiségei befeszültek, egyértelművé tették számomra, hogy nem velem képzelik el a párt vezetését

– írta abban a levelében Ujhelyi István, melyben bejelentette, hogy

mégsem indul el az MSZP társelnöki posztjáért. 

A szocialista EP-képviselő küldeményét a párttársai továbbíthatták a 24.hu-nak, a portál így a nagy nyilvánosság elé tárta a párt belső viszonyait. Ujhelyi a levelében leírta, hogy döntése miatt az MSZP belső rendszere lefagyott, az energiáikat a belső harcok vitték el, melyek a kifelé való erősödést akadályozzák. 

A párt egyes megyei és országos vezetői egyelőre nem támogatják a tényszerűen kockázatos és a politikai habitusom miatt pörgős, azonnali változásokat

– tette hozzá Ujhelyi István. Emlékezetes, a párt EP-képviselője korábban az utódpárt nevét is megváltoztatta volna, arra hivatkozva, hogy az MSZP márkanév az idők során elkopott. Mostani levelében egyébként azt ígéri, hogy az Esély szociáldemokrata mozgalom építését a jövőben sem adja fel, erre fog koncentrálni.

Lemondólevelében a baloldali politikus azt is elárulta, hogy 

a párt következő férfi társelnöke így Nemény András szombathelyi polgármester lehet, 

akit a pártigazgató, Molnár Zsolt is támogat (Tóth Bertalan jelenlegi társelnök már korábban jelezte, hogy nem indul újra a tisztségért).

Nemény egyébként jelenleg is a párt egyik alelnöke, 2006-tól a szombathelyi MSZP-frakció vezetője volt. Hende Csaba (Fidesz–KDNP) ellen eddig háromszor indult el az országgyűlési választásokon (2010, 2014, 2018), ám 

egyik esetben sem sikerült egyéni mandátumot szereznie. 

Ezzel együtt 2010 és 2014 között listás országgyűlési képviselő volt. 2019-ben a baloldal pártjainak támogatásával az Éljen Szombathely egyesület színeiben polgármesternek választották a vasi megyeszékhelyen. Érdekesség, hogy a Jobbik helyi szervezete nem támogatta jelölését, viszont a Kétfarkú Kutya párt szombathelyi tagjai beálltak mögé.

Borítókép: Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt alelnöke, a párt európai parlamenti képviselője 2017. augusztus 3-án (Fotó: MTI/Kovács Attila) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.