A dolgozóik bérén spórolva termelhettek több tíz milliós profitot az ételfutárcégek

Míg a Foodpanda és a Wolt jelentős bevételre és adózott profitra tett szert a koronavírus-járvány alatt, utóbbi cég 2020-ban például havonta átlagosan mindössze hetvenezer forintot fizetett egy futárának. Az Adatradar számításai szerint a két vállalat közel kétmilliárd forinttal rövidíthette meg az államot azzal, hogy a futárok alkalmazottként történő foglalkoztatását alvállalkozói szerződésekkel váltották ki.

Forrás: Mediaworks-Hírcentrum2022. 07. 20. 14:15
Budapest, 2021. április 24. A Wolt elnevezésû, éttermekkel szerzõdött motorkerékpáros ételfutár a megrendelt ételt melegentartó táskával úton a belvárosban a Hercegprímás utcánál. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pandémiás évek nagy nyertesei közé tartoznak az élelmiszerek házhoz szállításával foglalkozó vállalatok, köztük a Wolt és a Netpincér örökébe lépő Foodpanda is, amelyeknek a futárai aktív szereplői voltak a kisvállalkozók tételes adójának (kata) megváltoztatása elleni tüntetéseknek – derül ki az Adatradar elemzéséből. Bár mindkét cég ezreket foglalkoztat, alkalmazotti kötelékben ennek a létszámnak csak a töredékét tartják: a Wolt Magyarország Kft.-nek jelenleg 125 alkalmazottja van az Opten adatai szerint, 2019 végén pedig még csak húsz fővel dolgoztak.

A futáraiknak viszont például nem biztosítanak alkalmazotti státust, pedig az alvállalkozóként szerződött futárpartnerek száma már több mint egy évvel ezelőtt elérte a négyezer főt, a 2020-as esztendő egészében pedig átlagosan 2,5 ezer fő körül mozgott az ételkihordók létszáma.

Mindeközben a bérköltség még a 250 millió forintot sem érte el a cég 2020-as beszámolója szerint. A tárgyévben egyébként több mint 3,3 milliárd forint árbevételre tettek szert, az eladott (közvetített) szolgáltatások, vagyis jelen esetben a futárköltségek értéke pedig 2,1 milliárd forint volt.

A vállalat beszámolója alapján kalkulálva egy futár átlagosan hetvenezer forintot kapott a cégtől havonta. Ez akkor érhette meg a kiszállítónak, ha félállású katásként 25 ezer forint adót kellett fizetnie. A cég szemszögéből, ha bruttó bérként kellene kifizetnie a futárok díját, nem pedig szolgáltatásként, akkor további 13 százalék szociális hozzájárulás fizetési kötelezettsége keletkezne. Ilyen számok mellett több mint 270 millió forintot spórolhatott meg a cég azzal, hogy alvállalkozókkal dolgozik, az állam pedig összességében legalább 220 millióval járhatott rosszabbul.

A Wolt egyébként 650 millió forintért értékben vett igénybe különböző szolgáltatásokat az említett tárgyévben – ennek az összegnek több mint felét hirdetéssel kapcsolatos költségek tették ki, de a marketingköltségek is meghaladták a 95 millió forintot. Mindösszesen 25,5 millió forint körüli adózott eredményre tett szert a Wolt magyarországi vállalata 2020-ban.

A Foodpanda esetében már elérhető 2021. évi adatok azt mutatják, hogy árbevételben kimagasló időszakot zártak: több mint 18 milliárd forintot realizáltak.

Náluk már kicsivel az eladott szolgáltatások értéke fölé kúszott a nagyjából 250 alkalmazottra jutó 1,8 milliárdos bérköltség. A több mint 12,5 milliárd igénybe vett szolgáltatás azonban szintén tartalmazhatott a futárok felé elszámolt összegeket, hiszen furcsa lenne, ha ők a 4500 futárpartnerüket kevesebből ki tudnák fizetni, mint a versenytársuk. A beszámolójuk kiegészítő melléklete megerősíti az előző gondolatot, hiszen itt 6,5 milliárd forintot tüntetnek fel a futárszolgáltatás költségeként. Az Adatradar számításai szerint a vállalat összesen 845 millió forintot spórolhatott meg az alkalmazottakon, az államot pedig akár 1,7 milliárddal is megrövidíthette.

A portál azt is felidézte, hogy a Wolt és a Netpincér egy korábbi futára a megkeresésükre azt mondta: a felvételi beszélgetésen egyik cég sem ajánlott neki bejelentett állást, a foglalkoztatásának alapfeltétele volt, hogy katás vállalkozó legyen. Ez az Adatradar szerint felveti a bujtatott foglalkoztatás gyanúját.

Mindez alapján kérdés, hogy szigorítások nélkül hogyan állítható meg a forrásokban bővelkedő vállalatok pénzügyi trükközése, ami a háborús válsághelyzetben fokozottan súlyosabb problémát jelent.

Borítókép: Woltos motorkerékpáros ételfutár a Hercegprímás utcánál (Fotó: MTVA/Róka László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.