– A mátraverebélyi tanodában tartottam néhány napja a legutóbbi motivációs előadást hátrányos helyzetű, többnyire roma gyerekek számára. Évek óta terveztem, hogy a magam módján megpróbálok segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeknek.
A Deák téri kettős gyilkosság hallatán – amikor két fiatal banda összecsapott és halálra késeltek két fiút – fogant meg bennem a gondolat. A tragédia megrázott, mint minden normális értékrendű embert, hogy fiatalok kábítószer és alkohol hatására milyen tettre ragadtatják magukat. A történtek után sokáig előttem volt a késelő és a társtettesek arca, ekkor jöttem rá, hogy valamit tennem kell. Hátrányos helyzetű fiataloknak szeretnék utat mutatni példaként felhozva saját gyerek és fiatalkori történeteimet, amikor utcagyerek voltam és tombolt bennem a bizonyítási vágy, de hallgatva az ösztöneimre és megérzéseimre akkoriban öntudatlanul is mindig a helyes irányba terelt a sors. Még 2021 októberében sikerült az SOS Gyerekfalu lakóinak előadást tartanom,, ezt követte idén a bátonyterenyei tanoda, majd legutóbb Mátraverebély – mondta el lapunknak Hódosi Zoltán. A motivációs előadások a célkitűzésekről, a kitartásról, majd az ezzel járó sikerélményről és az önbizalom építéséről szólnak.
– Próbálok utat mutatni a gyereknek, hogy ne céltalanul bolyongjanak az életben, mindig legyenek apró céljaik, amelyek előreviszik őket és ha sikerült teljesíteni, tűzzenek ki újabbak, fokozatosan járva az útjukat. Fontosnak tartom, hogy a fiatalokat nem vigye el tévútra mindaz, amit a fogyasztói társadalomról látnak a közösségi médiában, hogy a környezet és a világ felszínes, külsőségekkel kompenzálnak az emberek. Sokkal fontosabb a szívvel-lélekkel elért sikerélmény, ami a személyiséget is építi – szögezte le Hódosi Zoltán.
Az előadásokat térítésmentesen tartja egyfajta jószolgálati tevékenységként.
Borító: Hódosi Zoltán gyerekek körében Mátraverebélyen (Fotó: Hódosi Zoltán archívuma)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!