Ha kitart ez a folyamat, akkor 2024 tavaszán a Fidesz–KDNP-nek egy jó jelölttel és egy erős kampánnyal reális esélye lehet arra, hogy fordulatot érjen el Budapesten is, és egy több éves rémálom után ismét jobboldali főpolgármestere legyen a nemzetünk fővárosának – fejtette ki az elemző, aki arra is rámutatott, hogy a jelek szerint már az ellenzéki szavazók is belátják, hogy Karácsony Gergely mögött már nem sorakozik fel a fővárosiak többsége.
Az országos politikában a mostani időközi választások és a magas támogatottsági szint megerősíti a kormányzati politikát, amire nagy szükség van, hiszen a háborús helyzetben politikai stabilitás nélkül sokkal nehezebb lenne Magyarország pozíciója – világított rá Deák Dániel, kijelentve, hogy az erős politikai stabilitásnak köszönhetően van ereje Magyarországnak szembeszállni az olyan eszement brüsszeli szankciós tervekkel, mint például az olaj- vagy a gázembargó, illetve van ereje olyan döntések meghozatalára, mint például az extraprofitadó, ami több külföldi multi érdekét is sérti.
Már a baloldali fellegvárakban is rendre győznek a kormánypártok
Vasárnap a járványhelyzet miatt több mint 160 elmaradt időközi választást kellett pótolni, a választásra jogosultak reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon tagja lapunk megkeresésére elmondta: már olyan baloldali fellegvárakban is győzni tudnak a kormánypártok, mint Budapest, Szeged vagy Dunaújváros. Szerinte ennek az az oka, hogy a baloldalon semmilyen komoly következménye nem lett az áprilisi választási bukásnak.

– Mindez tehát jelentős versenyelőny Magyarország számára, aminek köszönhetően sikerül elkerülni ezekben a nehéz időkben is, hogy a háború árát az emberek fizessék meg, fenn lehet tartani az árstopokat és a rezsicsökkentést is – zárta az elemző.
Mint ismert, a vasárnapi időközi választásokon Dunaújváros 2. számú egyéni választókerületében Lőrinczi Konrád a szavazatok 53,47 százalékát megszerezve tudott nyerni. Szintén Fidesz-győzelem született a baloldali fellegvárként számon tartott Budaörsön, ahol a 10. számú egyéni választókerületében Török István, a Fidesz jelöltje a szavazatok 55,52 százalékát megszerezve győzte le Hajdu Lászlót. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is taroltak a kormánypártok jelöltjei. A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint Szamosújlakon Bégány Róbert, a Fidesz–KDNP jelöltje 171 érvényes vokssal lett polgármester. Mindez illeszkedik a június 26-i időközi választások eredményeihez, hiszen egy héttel korábban, június 26-án vasárnap több mint ötven településen tartottak időközi választást, amelyen a kormánypártok és a kormánypártok által támogatott civilek elsöprő sikert arattak.
További Belföld híreink
Borítókép: Ha semmi nem változik, a kormánypártok 2024-ben akár visszanyerhetik Budapestet (Fotó: Heves Megyei Hírlap/Huszár Márk)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!