Rétvári Bence közölte, a határvadászok szűkebb feladatot látnak el, mint a rendőrök, ezért a kiképzésük is rövidebb időt igényel. Az alapkövetelmények közé tartozik a nyolc általános iskolai végzettség és a meghatározott fizikai állóképesség.
Rétvári: Folyamatosan lehet jelentkezni határvadásznak
Folyamatosan lehet jelentkezni a toborzóirodákban határvadásznak, várnak minden 18 és 55 év közöttit, aki Magyarország határainak megvédésben közreműködne – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Az alapvető követelményeknek megfelelő jelentkezők már a kiképzés alatt bruttó 300 ezer forintos fizetést kapnak. A sikeres vizsgázók közel 400 ezer forintot kereshetnek, a legjobb tíz százalék, akik extrémebb feladatokat végezhetnek majd, még magasabb fizetésre is számíthatnak – mondta el az államtitkár.
Megjegyezte, a határvédelemben részt vevő rendőröket folyamatosan engedik majd vissza alapfeladataik ellátására, miután a velük együtt járőröző határvadászok már rutinszerűen el tudják látni feladataikat.A határvadászoknak szolgálati lakást is tudnak biztosítani – közölte Rétvári Bence.
További Belföld híreink
Elmondta, a határvadászoknak a határvédelemmel kapcsolatban széles körű jogosítványaik lesznek: például lesz fegyverviselési lehetőségük, igazoltathatnak majd és átvizsgálhatják a ruházatot, csomagokat.Rétvári Bence kitért arra is, hogy a migrációs nyomás egyre növekszik, és az embercsempészek egyre agresszívebbek. Az idei évben eddig már több mint 900 embercsempészt fogtak el. Az államtitkár elmondta: a nyár nagy feladata, hogy a 2200 fős határvadász állomány nagyobb részét feltöltsék az őszre. A 2200 emberrel hároméves szerződést kötnek majd, de az állomány létszáma 4000-re is növelhető
Borítókép: A Miniszterelnöki Kabinetiroda által közreadott képen katonák és rendőr járőrőzés közben az ideiglenes biztonsági határzárnál a magyar-szerb határon (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Vadnai Szabolcs)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán
Több mint tíz év munkája veszett oda.

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán
Több mint tíz év munkája veszett oda.

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!