Emellett Goodfriend nevéhez és Obama elnöki ciklusához kötődik az úgynevezett „amerikai kitiltási botrány” is, melynek kapcsán az ügyvivő nemcsak szokatlanul gyakran nyilatkozott különböző magyar ellenzéki médiumoknak, hanem – ami a közbeszédet illeti – egyfajta narrátorként tetszelgett az egész botrány kapcsán, melyről utóbb kiderült, hogy az amerikai politikai nyomásgyakorlás és az ellenzéki pártok felkarolása mellett a magyar kormánynak sem érintettsége, sem pedig hatásköre nem volt egyetlen ismertetett részlet kapcsán.
E tények ismeretében a magyar kormány kellőképpen felkészült a Biden utáni időkre, mivel a demokraták első embere – rácáfolva az őt kiszolgáló fősodratú médiára – már a választási kampányában is egy totalitárius diktatúrához hasonlította Magyarország vezetését, valamint gengszternek nevezte Orbán Viktor kormányfőt.
S hogy az „alapoktól kezdődő építkezés” fémjelezte demokrata szlogen mennyire hamisnak bizonyult, azt hűen érzékeltette, hogy nem sokkal azután, hogy beiktatták Biden külügyminiszterét, Antony Blinkent, az új pozíciójában tetszelgő politikus szintén megengedhetetlen módon beszélt Magyarországról és a magyar emberek által példátlan felhatalmazással rendelkező kormányról, ráadásul azelőtt, hogy a protokollnak megfelelően először felvette volna a kapcsolatot a magyar kollégájával, Szijjártó Péter külügyminiszterrel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!