Watergate leckéi

Watergate évfordulóján megkerülhetetlenek az aktuálpolitikai felhangok.

Washington, 2018. áprili 4. Virágzó cseresznyefa a Potomac folyó ártéri holtágának partján, a háttérben a Washington-emlékmû látható Washingtonban 2018. április 4-én. A fák elõdei 1912-ben kerültek Washingtonba, amikor Tokió városa 3000 cseresznyefával ajándékozta meg az amerikai fõváros népét. (MTI/EPA/Michael Reynolds) Fotó: MICHAEL REYNOLDS

Nem világos, pontosan miért is hatoltak be az ezzel megbízottak a demokraták irodáiba — ráadásul teljesen feleslegesen, hiszen Nixon később fölényes győzelmet arat. Peranyagok alapján azt valószínűsítik, a demokraták és a kommunista Kuba közötti pénzügyi összejátszásról szólhattak volna a republikánusok számára legérdekesebb információk. Két év izzasztó eljárás után Nixon – akinek sajtótitkára eleinte harmadrangú betörési kísérletnek nevezte a történteket – teljesen sarokba szorult, és magára maradva számolhatott azzal, hogy szinte biztosan felmentik a hivatalából. Ezért a kevésbé megalázó lemondást választotta: 1974. augusztus 8-án hazarepült Kaliforniába. Utóda a már alelnöknek is botcsinálta Gerald Ford lett, aki mentesítette Nixont a jogkövetkezmények alól, de az 1976-os elnökválasztást nem élte túl politikailag.

A Watergate épületkomplexum nagyjából ma is úgy fest Washingtonban, a Potomac folyó mellett, mint fél évszázaddal ezelőtt. Elnevezése az ókori Jeruzsálem Vízi-kapujára utal, de a mai közbeszédben túlnőtt ennek jelentőségén. A „gate” képzőt világszerte használják az aktuális politikai botrányok megnevezésére; ez történt Magyarországon is, amikor 1990-ben kirobbant a Dunagate néven ismertté vált lehallgatási ügy. A Watergate-botrány mindenütt óvatosságra int politikusokat, valamint arra: ne becsüljék alá a sajtót, a szívós oknyomozókat! Az amerikai elnököket pedig különösen figyelmezteti a közjogi felelősségre vonás, az impeachment erejére.

Annak ellenére is, hogy még soha nem buktattak meg elnököt ily módon, Bill Clinton és Donald Trump is túlélte az ellene indított eljárást. A botrány példát statuált azzal kapcsolatban, hogy az igazságszolgáltatás milyen messzire mehet el hivatalban lévő elnökkel szemben.

(Nixon akkor kapta a politikai kegyelemdöfést, amikor a bíró bekérte az összes és cenzúrázatlan hanganyagot. A Fehér Ház ezt a végrehajtó hatalmat megillető privilégiumra, valamint nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva próbálta magakadályozni, de sikertelenül.)

Watergate évfordulóján megkerülhetetlenek az aktuálpolitikai felhangok, így arra a párhuzamra is gyakran utalnak, hogy – igaz, alacsony hőfokon – zajlik most is egy házbizottsági eljárás Trumpnak a Capitolium 2021. január 6-i ostromában játszott szerepével kapcsolatban. Ennek az a célja, hogy hiteltelenítse az exelnököt, aki a 2024-es elnökválasztásra is jelöltetheti magát, továbbá elbizonytalanítsa a republikánusok több tízmilliós szavazótáborát, akár már az idén novemberi kongresszusi választások előtt. A „kiugrott” John Deanhez hasonlatos figura például Alexander Vindman, aki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának Európáért felelős igazgatójaként vallott Trump ellen. (Nem a Capitolium ostroma, hanem Ukrajna ügyében. Magyar vonatkozású érdekessége ennek, hogy Vindman ügyvédje, David Pressman lesz a következő amerikai nagykövet Budapesten.)

Mindamellett az is Watergate leckéi közé tartozik – hiszen Watergate ugyan párját ritkító banánhéj, de nem ideológiai kérdés –, hogy a politikai inga lengőmozgása megmarad. A Fordot a Fehér Házban követő Jimmy Carter rossz elnöknek bizonyult, az 1980-as választáson elsöpörte Ronald Reagan és a konzervatív forradalom. A republikánusok sebei begyógyultak. A többi már történelem: Amerika megnyerte, a Szovjetunió elveszítette a hidegháborút.
A sztori magas labda az amerikai tömeg­kultúrának. Az elnök embereiben (1976) nem kisebb színészek, mint Dustin Hoffman és Robert Redford játsszák a Bernstein–Wood-ward-­párost. ­Oliver Stone Nixonja (1995) pedig ­Anthony ­Hopkins a címszerepben nyújtott alakítása nyomán feledhetetlen. Kár, hogy Shakes­peare nem érte meg a Watergate-et – a vívódó, egyre inkább magára maradó, majd mentegetőző elnök királydrámához is jó szüzsét szolgáltatott volna.

Borítókép: Virágzó cseresznyefa Washingtonban a Potomac folyó ártéri holtágának partján – a kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)