időjárás 20°C Amália 2022. október 7.
logo

Karácsonyék utólag átírták az M3-as metró ütemtervét, eltussolva a negyedéves csúszást

Forrás: Vg.hu
2022.09.23. 13:55 2022.09.23. 14:11
Karácsonyék utólag átírták az M3-as metró ütemtervét, eltussolva a negyedéves csúszást

Miután a VG megírta, hogy nem tudják tartani a legutóbb vállalt 2023. első negyedévi befejezést, a főpolgármester azt mondta a cikkről, hogy az nem igaz. Csakhogy a projekt hivatalos honlapján is ez a dátum szerepelt. Ezért ezt gyorsan kitörölték, és 2023 májusra módosították. Az internet viszont nem felejt – olvasható a VG új cikkében.

Váratlan fejlemény állt be a az M3-as metróvonal felújításának hivatalos honlapján. Az M3felújitás.hu oldalon legalább egy éve az szerepelt, hogy „a teljes M3 metróvonal utasforgalomnak történő átadása tervezetten 2023 első negyedéve”. Egészen csütörtökig. Akkor viszont ezt a szövegrészt kitörölték és egyszerűen átírták arra, hogy „az M3-as metró teljes vonalán a felújítási munkálatok befejeződnek 2023 májusában”.

Ordít a különbség a kettő között

Még az előbbi azt jelenti, hogy 2023 első negyedévében – a pontos dátum március 15-e volt – az utasok újra közlekedhetnek a 3-as metró teljes vonalán, az utóbbi már csak annyit, hogy a munkálatok jövő tavasz végére fejeződnek be.

Csakhogy az utasok ettől még nem használhatják a felújított 3-as metrót, mert csak ezután következnek a hatósági ellenőrzések és a próbafutások.

Ezek lefolytatása újabb több hónapot vesz igénybe, a főváros pedig már nem is tervezi, hogy 2023 közepe előtt vissza tudná adni az utazóközönségnek az M3 metróvonalat. Ezt azért lehet tudni, mert az M3felújitás.hu oldalra az is kikerült frissen, hogy a húsz állomásból az utolsó kettőt (Nagyvárad tér és Lehel tér) csak 2023 májusában nyitnák meg, és csak ekkor érne a végéhez a 3-as metró rekonstrukciója – írja a VG.

A városházán nem egyértelműek a tények

A 2023. március 15-e és a 2023 május között 2,5 hónap a különbség, ennyi csúszást tehát biztosan összeszedett a legutóbbi verziókhoz képest is a felújítás.

Elsőre úgy tűnhet, egyértelmű a helyzet, hogy a projekt egy év leforgása alatt negyedéves csúszást szedett össze. A városházán viszont másképp látják. Karácsony Gergely főpolgármester legalábbis biztosan.

Ő először félreértésnek nevezte a VG cikkét.

Majd nem sokkal később az Inforádió Aréna című műsorában már hazugságot emlegetett.

Nem történt semmi, de azért a nyomokat eltüntetik

Felmerül a kérdés, ha ez valóban így lenne, vajon miért gondolta fontosnak a főváros, hogy utólag törölje és módosítsa a 3-as metró felújításának vállalásait, és új múltat írjon a projektnek.

A válasz kézenfekvőnek tűnik: mert a beruházás honlapján szereplő ütemterv világosan cáfolja a főpolgármester állításait. Ezért inkább átírták azokat, csakhogy az internet nem felejt. A világháló változáskövetője, a Wayback Machine tárolta az M3felújitás.hu verzióelőzményeit és még augusztus 22-én is olyan mentést készített, amiben a 2023-as első negyedévi átadás szerepelt. Íme:

 

Ez volt tehát a 3-as metró felújításának eddig ismert ütemezése. A csúszásról szóló cikkünk megjelenését követő új menetrend pedig már így néz ki:

 

A kékkel kiemelt szöveg az eredeti vállalás, és kellőképpen bizonyítja, hogy a csúszásról szóló információ nem félreértés, nem hazugság, hanem a valóság.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.