Richter Gedeon, akit a magyar gyógyszeripar megteremtőjeként tartanak számon, 1872. szeptember 23-án, Ecséden látta meg a napvilágot. A gyógyszerész diplomája megszerzése és nyugati tanulmányútja után 1901-ben vásárolta meg a budapesti Sas patikát, ahol organoterápiás gyógyszerek előállításába és forgalmazásába kezdett. Önerőből, tehetségből és szorgalomból felépített cége gyors növekedésnek indult. 1907-ben Kőbányán létrehozta az első magyar gyógyszergyárak egyikét, amelyet a ’20-as, ’30-as években már az élvonalbeli nemzetközi szállítók között tartottak számon. A Richter Gedeon gyógyszergyár mára a közép-kelet-európai térség legjelentősebb innovációs bázisa, öt világrészre kiterjedő kereskedelmi hálózatának köszönhetően termékei Kínától Latin-Amerikáig elérhetőek – olvasható a Richter Gedeon Zrt. sajtóközleményében.
Az alapító szellemi öröksége – a munkába, a tisztességes versenybe, az innovációba és a magyar szellem erejébe vetett hit – a mai napig meghatározza a Richter működését.
A kutató, tudós és üzletember születésének 150. évfordulóján a ma is Kőbányán működő gyógyszergyár telephelye mellett – a Vaspálya utca Kőér utca és Noszlopy utca közötti szakaszán – utcát neveztek el Richter Gedeonról. Az utcaszakasz elején, az alapítója előtt tisztelegve a Richter Gedeon Nyrt. emlékművet emelt, amelyet D. Kovács Róbert Antal, Bogsch Erik és Orbán Gábor adott át.

D. Kovács Róbert Antal kerületi polgármester ünnepi beszédében kiemelte: „Richter Gedeonnak mostanáig nem volt köztéri emlékhelye. Újlipótvárosban 2009 óta van egy tábla azon a házon, ahonnan a nyilasok elhurcolták Richter Gedeont a zsidóüldözések idején. Ez az emléktábla nem engedi lemosni az áldozatokat ért gyalázatot. A most felavatott emlékhely pedig nem engedi feledni az örök újítót, a hazai gyógyszeripar megteremtőjét, a kormányfőtanácsost. Az alkotót, aki – bár megtehette volna – nem menekült el az országból. Hanem hű maradt az életművéhez.”
Számunkra Richter Gedeon neve nem egyszerűen a cég nevét, hanem az egész országot szolgáló gyárat, valamint az egész világra kiterjedő leányvállalati hálózatot jelenti. Magában foglalja azt a szellemiséget, ami a mai napig áthatja a cég működését, legyen szó akár az emberközpontúságról, a folyamatos innovációra való törekvésről vagy az etikus, fenntartható működésről
– hangsúlyozta az emlékmű átadásakor Bogsch Erik, a Richter igazgatóságának elnöke.