A büntetőeljárási törvény módosításának normakontrollját kéri a Ház

Sérülhet az ügyészségi vádmonopólium elve?

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 10. 04. 12:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány kezdeményezésére normakontrollt kér az Országgyűlés a büntetőeljárási törvény hétfőn elfogadott módosításáról. A képviselők 133 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el kedden az alkotmánybírósági beadványt. Így a jogszabályt az Országgyűlés elnöke az Alkotmánybíróságnak küldi meg.
 

A beadványban azt kérik: az Alkotmánybíróság vizsgálja meg, megfelel-e az alaptörvénynek, hogy az ügyészségen kívül más személynek is lehet joga a vádkikényszerítésre, azaz, hogy ez összhangban van-e az alaptörvényben rögzített ügyészségi vádmonopólium elvével.

A jogszabály egyike azoknak, amelyeket az úgynevezett kondicionalitási eljárásban, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében terjesztett a parlament elé a kabinet azt követően, hogy Magyarországgal szemben eljárás indult az uniós költségvetés védelmét szolgáló feltételrendszer alapján.
 

A törvényjavaslatot még júliusban nyújtotta be a kormány az Országgyűlés elé, ám múlt csütörtökön az Európai Bizottság kezdeményezésére egy módosítás által szinte új változatban került a törvényalkotási bizottsághoz. Eszerint a jövőben egyes korrupciós ügyekben már nem csak az érintettek élhetnek a vádkikényszerítés eszközével. 

Bárki a bíróságon kérhet felülvizsgálatot, ha a nyomozó hatóság vagy az ügyészség elutasítja egy büntetőeljárás lefolytatását. A nyomozási bíró pedig felhatalmazást kap a büntetőeljárás megkezdésének vagy folytatásának elrendelésére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.