Lapunk kereste Ungár Pétert, hogy volt-e tudatosság az információk elejtésében, a társelnök azonban a párt sajtóosztályához irányított minket, ahonnan azt jelezték, hogy „az LMP semmilyen megállapodásról nem tud az ellenzéki pártok között, nem is tartjuk azt időszerűnek”. Válaszuk szerint Ungár Péter bejelentésének a párt döntéseihez azért nincs köze, mert
egyelőre nem döntöttek még arról, hogy kiket támogatnak Budapesten 2024-ben.
Az bizonyos, hogy nagy pozícióharc várható az önkormányzati voksolással egy napon tartott EP-választáson szinte biztosan külön induló baloldali pártok között. Nem véletlen például, hogy Gyurcsány Ferenc maga vette át a budapesti DK vezetését, és egyből meg is zsarolta Karácsony Gergelyt: mégsem magától értetődő, hogy őt támogassák a főpolgármester-jelölti versenyben. Ehhez az állásponthoz egyébként Ungár Péter is csatlakozott, a már idézett rádióműsorban úgy fogalmazott: a támogatásokról való végső döntés előtt
nem vizsgálják majd külön a főpolgármester személyét.
Borítókép: Baranyi Krisztinát támogatná az LMP, Karácsony Gergelyről még nem döntöttek (Fotó: Kurucz Árpád)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!