Estig túlnyomóan borult időre van kilátás, és délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, ami este az északi hegyekben, késő estétől Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye északi felén havazásba vált át – írja a Met.hu.
Eközben estétől nyugat felől eláll az eső, és a felhőzet is felszakadozik.
A Dunántúlon északnyugatira, a keleti részeken északkeletire fordul a szél, amely napközben élénk, a nap második felében északkeleten erős lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között valószínű.
Késő estére 0 és +8 fok közé csökken a hőmérséklet.
Nyugat felől az ország nyugati felén átmenetileg felszakadozik a felhőzet, keleten viszont borult maradhat az ég.
Ezzel együtt pedig reggelre az ország döntő részén megszűnik a csapadék, ekkor már csak a keleti határvidéken eshet.
A szél fokozatosan mérséklődik. A legalacsonyabb hőmérséklet –3 és +4 fok között várható.
Orvosmeteorológia
Erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket – írja a Köpönyeg.
Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat.
Emiatt sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív- és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)