Ebben a helyzetben érte el a koronavírus okozta válság Magyarországot, és bénította meg egész Európa gazdaságát. Az Orbán-kormány azonban e tekintetben sem a baloldali elődök által vitt politika mellett döntött. 2020-ban jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy visszaépítik a 13. havi nyugdíjat is, amit az első tervek szerint négy év alatt értek volna el. 2021-ben egy heti plusznyugdíjban részesültek az érintettek, ám 2022-re sikerült a teljes havi összeget visszaépíteni, miután a koronavírus-járvány okozta válságból az ország megerősödve tudott kilábalni.
Az idei év második felét már az orosz–ukrán háború és az arra adott elhibázott európai szankciós válaszpolitika határozta meg. Az infláció elszabadult, emiatt a januári ötszázalékos nyugdíjemelés után júniusban további 3,9 százalékos emelést hajtottak végre, novemberben pedig egy újabb kiegészítő emelés jön, 4,5 százalékkal fogják növelni a nyugdíjakat.
Ez évben 217 milliárd forinttal fognak többet költeni a nyugdíjakra. Minden emelés visszamenőleges hatályú, az egész esztendőre jár.
Jövőre is érkezik a 13. havi nyugdíj Orbán Viktor miniszterelnök október elsején, az idősek napján közzétett videójában beszélt arról, hogy ahogy idén, úgy jövőre is minden nyugdíjas meg fogja kapni a 13. havi nyugdíjat. A kormányfő nyilatkozatai szerint egyébként ez nem pusztán gazdaságpolitikai kérdés, hanem becsületbeli ügy is, hiszen ezt az ellátást a baloldali kormányok egyszer már elvették az idősektől, emiatt kellett visszaadni. – A 13. havi nyugdíj visszaépítését előre kellett venni, mert ez egy történelmi elégtétel – fogalmazott egy másik alkalommal a miniszterelnök. |
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!