Embercsempész okozott balesetet Budapesten

A rendőrök a sofőrt előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

Magyar Nemzet
Forrás: Police.hu2022. 12. 28. 11:23
null
embercsempész rendőrség Budapest Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a járőrök ellenőrzés alá akarták vonni egy lengyel kisteherautó vezetőjét tegnap este kilenc óra körül Biatorbágyon, az M1-esen, a sofőr azonban nem állt meg a rendőri jelzésre, és elhajtott Budapest felé – írta közleményben a Police.hu. Kiemelték:

A kisteherautót vezető grúz embercsempész menekülés közben Budaörsön három, Budapesten, a Budakeszi úton, az Attila úton és a Szilágyi Erzsébet fasoron további hét autónak ütközött, továbbá egy rendőrautóra is ráhúzta a kormányt. 

Fotó: Teknős Miklós

A követés végül Budapest I. kerületében, az Attila út és a Krisztina út kereszteződésénél ért véget, ahol a rendőrök a grúz férfit megállásra kényszerítették. Ekkor az embercsempész szándékosan nekihajtott a rendőrautónak, majd elrohant, de a közelben elfogták.

A kisteherautó rakteréből 35 migráns került elő, akik szír és marokkói állampolgároknak vallották magukat, közülük senki sem sérült meg.

 

Fotó: Teknős Miklós

A rendőrök a grúz férfit előállították, embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

A közlemény hozzáteszi: tekintettel arra, hogy a történtekkel összefüggésben felmerült a hivatalos személy elleni erőszak bűntett, valamint a közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja, az ezzel kapcsolatos iratokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyészség részére megküldi. 

 

Borítókép: Az embercsempészfurgont a Tabánnál kapták el (Fotó: Teknős Miklós/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.