Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást – jelentette be Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Hornung Ágnes hangsúlyozta: a babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni. A részletekről szólva elmondta: a legfeljebb tízmillió forintos hitelt továbbra is szabad felhasználású kölcsönként igényelhetik a házaspárok.
Hornung Ágnes: A babaváró támogatást változatlan feltételekkel lehet kérni még két évig
Az államtitkár beszélt a diákhitel elengedésének feltételeiről és a harminc év alatti anyák szja-mentességéről is.

Kifejtette: ha az anya 18 és 41 év közötti, és ha az első gyermek öt éven belül megszületik, akkor a hitel kamatmentes lesz, a második gyermek után a még fennálló tartozás harminc százalékát, a harmadik után pedig a teljes tartozást elengedik.
Az államtitkár bejelentette azt is, hogy január elsejétől a diákhitellel rendelkező nőknek – amennyiben még a tanulmányaik alatt vagy annak befejezését követő két éven belül gyermeket szülnek – elengedik a teljes diákhitel-tartozásukat. Beszélt ugyanakkor az új családtámogatási elemek közül a harminc év alatti anyák szja-mentességéről is. Eszerint azok a nők, akik harminc éves koruk alatt szülnek vagy fogadnak örökbe gyereket – független attól, hogy házasságban élnek, hajadonok vagy elváltak – az átlagbér erejéig szja-mentességet kapnak, amely a magzat 12 hetes korától igényelhető annak az évnek a végéig, amíg az anya betölti a harmincéves kort – részletezte. Kitért arra is, hogy a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyereket nevelő családok januártól az eddigi kedvezményeken felül további tízezer forintos adókedvezményt vehetnek igénybe, a gyermekek otthongondozási díja (gyod) pedig bruttó 232 ezer forint lesz.
További Belföld híreink
Borítókép: Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!