Orbán Viktor: Sokat fejlődött egy év alatt az ürömi állatotthon

A kormányfő hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg a látogatás örömteli pillanatait.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook/Orbán Viktor2022. 12. 11. 9:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jó érzés volt idén is segíteni. Boldog karácsonyt minden négylábúnak!

– írta hivatalos közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Orbán Viktor miniszterelnök.

Ovádi Péter, állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos is megosztotta közösségi oldalán a miniszterelnök bejegyzését, akivel idén is közösen látogatott el az Ürömi Állatotthonba.

Kiemelte: nem érkeztek üres kézzel, ismét vittek 500 kilogramm tápadományt. Megköszönte a civil szervezeteknek azt az erőn felül teljesített munkát, amit nap mint nap, a jelenlegi nehéz helyzetben is tanusítanak.

Az előző évhez hasonlóan az idei évben is több mint 200 szervezethez jut el a tápadomány, még az év végégig. Nagyot léptünk idén az állatvédelemben, aminek köszönhetően minden sikeresen pályázó civil állatvédő szervezet megkapta az 500 millió forintos keretösszegű pályázaton elnyert forrást, összesen 187-en 

– emelte ki Ovádi Péter, hozzátéve: „Közös ügyünk az állatvédelem”.

Ismert, hogy ezen a hétenendkívül zajlott az Állatvédelmi témahét, amelynek fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter volt. Az online és küldő helyszíneken is megvalósult egyedülűlló köznevelési kezdeményezéshez több mint 120 ezer gyerek csatlakozott. 

A pedagógusok és civil szervezetek részvételével az oktatás az óvodás, általános iskolás és középiskolás korosztály szemléletformálására helyezte a hangsúlyt, a témák közöt szerepelt az állatokkal való helyes bánásmódra és a fenntartható állatvédelemre való nevelés is. 

Ovádi Péter a témahétről kifejtette: a felelős állattartásra való nevelést már gyermekkorban el kell kezdeni, hiszen a ma generációja a jövő állattartója. A Magyar Állatkertek Szövetsége és az Országos Rendőr-főkapitányság közreműködésével az online oktatás mellett az óvodások és az iskolások kutyasétáltatáson és menhelylátogatáson is részt vehettek.

Borítókép: Képernyőkép a videóból

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.